Viszonylag korlátozott médiafigyelem mellett, kedd este tartottak helyi választásokat az Egyesült Államok 37 államában. A három legfontosabbnak tartott versenyből kettőben a demokratáknak sikerült megfordítaniuk korábban republikánus pozíciókat, melyet sokan megpróbálnak egy tágabb kontextusban értelmezni, mint az utolsó nagy választásokat 2020 előtt. De mi is történt pontosan, és mond-e ez nekünk bármit Trump és a republikánusok esélyeiről?

November első keddje minden évben “Election Day” az amerikaiaknál. Hagyományosan majdnem minden állam tart ilyenkor helyi választásokat, plusz kétévente ekkor kerül sor a képviselőház és negyed szenátus, négyévente pedig az elnök megválasztására. Mivel ezúttal sehol sem került sor országos szintű választásra, a média is kevesebbet foglalkozott a témával, az eredményekre azonban annál többet fognak mutogatni az elnökválasztás közeledtével (a Washington Post címoldala például már most is arról beszél, a republikánusokat az eredmények aggodalommal töltik el 2020-ra hangolódva). A helyzet azonban az, hogy nem szabad túl nagy figyelmet tulajdonítani a tegnap estének, leszámítva talán néhány tényleg hosszabb távon is fontos jelenséget.

Melyek is voltak a legfontosabb választások?

Tegnap este az államok kétharmadában voltak kisebb-nagyobb jelentőségű választások, legtöbb helyen azonban csak önkormányzati szinten. Három választás emelkedett ki ezek közül: Virginia állami törvényhozásbeli képviselőválasztása, valamint Kentucky és Mississippi állam kormányzójának megválasztása. 

A három választásból (egész pontosan négyből, Virginiában ugyanis a törvényhozást mindkét házának összetételéről szavaztak) csak egyben sikerült a republikánusoknak megőrizni pozíciójukat. Virginiában mindkét házban sikerült a demokratáknak többséget szerezni (ezzel megszerezve a teljes irányítást az állam felett, miután a kormányzói poszt már eddig is övék volt), Kentuckyban pedig Andy Beshearnek sikerült legyőznie a hivatalban lévő kormányzót, Matt Bevint. Egyedül Mississippi maradt a republikánusok kezében a háromból, itt is sikerült azonban a pártnak 14 százalékot javítania az előző kormányzóválasztáshoz képest.

A három választásról, röviden

A virginiai választásokat több különböző faktor is érdekessé tette. Egyrészt az állam végrehajtását egy elég nagy krízis rázta meg idén februárban: először az állam demokrata kormányzójának, Ralph Northamnek az egyetemi évkönyvéből került ki egy fotó, melyen egy feketére festett arcú illető szerepel (mely Amerikában széles körben elfogadottan rasszista cselekedet), a Ku Klux Klán egy klántagjának öltözött illető mellett. A kormányzó először elismerte, majd tagadta, hogy ő lenne a kép egyik szereplője, a tette miatt azonban sokan lemondását követelték. Bár mérlegelte ennek lehetőségét, végül mégis maradt, melynek alighanem oka volt, hogy helyettesét (és lemondása esetén utódját) eközben nemi erőszakkal vádolták, az állam harmadik számú embere pedig maga ismerte be, egyszer ő is mutatkozott feketére festve. Másrészt azért is érdekes volt a választás, mert ez volt az első állami szintű alkalom azóta, hogy tavaly a demokratáknak három képviselői kerületet sikerült megfordítaniuk. Harmadrészt bár a legutóbbi állami törvényhozási választásokon a republikánusok egy hajszállal győzedelmeskedtek, a legfelsőbb bíróság azóta kimondta, az akkori választási térkép politikai alapon manipulált volt (idegen szóval “gerrymanderelt”), ezért újrarajzolást rendelt el, így ezúttal már máshogy néztek ki a kerületek.

Az eredmény a törvényhozás mindkét házában demokrata győzelem lett. Ezzel a párt immáron birtokolja mind a törvényhozói, mind a végrehajtói hatalmat az államban, ami a fegyvertartás szigorítását, a minimálbér megemelését, és talán egy demokratáknak kedvezőbb választási térkép megrajzolását hozhatja.

Kentuckyról a köztudatban egy erősen republikánus kép él, nem véletlenül. Az állam hat képviselőjéből jelen pillanatban csak egy demokrata, egyik szenátora sem az, Donald Trump pedig harminc százalékpontot vert itt Hillary Clintonre 2016-ban. Ennek ellenére a kormányzóságért folytatott versenyt sokan szorosnak jósolták, egy egyszerű okból kifolyólag: Matt Bevin, az állam jelenlegi kormányzója a második legnépszerűtlenebb az egész országban. Ennek több oka is, melyek közül kiemelkedett, amikor a tanárok állami szintű tüntetésekbe kezdtek nyugdíjtámogatásuk csökkentése miatt, melyre Bevin azt mondta, önzően, rossz gyerekekként viselkednek, és azt mondta, a sztrájknak köszönhetően gyerekeket zaklattak szexuálisan, mert nem iskolában voltak. Kihívója Andy Beshear államügyész volt, az állam korábbi népszerű kormányzójának, Steve Beshearnek a fia.

Bevin az utolsó hetekben megpróbálta a versenyt országossá tenni azáltal, hogy az elnök ellen zajló vádemelési eljárást akarta annak közzéppontjába helyezni. Ezzel szemben Beshear a helyi problémákat hangsúlyozta, és próbálta magát minél inkább függetleníteni Washington ügyeitől. A republikánusok mindent megtettek, hogy megmentsék Bevint: az utolsó nap még Trump és az állam egyik szenátora, Rand Paul is beszélt egy eseményen az államban, ez sem mentette meg a kormányzót a bukástól: ugyan csak ötezer szavazattal, Beshearnek sikerült a trónfosztás. A kormányzó azonban még nem ismerte be vereségét, és a kis különbség miatt könnyen lehet, hogy újraszámlálásra kerül sor, semmi okunk azt feltételezni, hogy ez bármit is fog változtatni az eredményen. 

A három közül a legbiztosabb terep a republikánusoknak Mississippi volt, ami Kentuckyhoz hasonlóan egy “piros állam”, de a “Bevin-faktor” nélkül. Ez már csak azért is így van, mert itt az állam jelenlegi kormányzója kitöltötte a maximális szamú ciklusát, így nem indult újraválasztásért. Ez a választás volt az említettek közül a leginkább mentes konfliktusoktól, valószínűleg ezzel is indokolható, hogy akkora meglepetés nem történt.

Tate Reeves, Mississippi új kormányzójának győzelmi beszéde (forrás: The Clarion-Ledger)

Amint azt fentebb is írtam, Mississippi masszívan republikánus, melyet jól jellemez, hogy harminc éve nem veszítettek szenátusi választást, 2003 óta pedig a kormányzóságot is, és Trump három éve itt is egy kényelmes, 17 százalékpontos győzelmet aratott. Bár a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest sokkal jobb eredményt értek el a demokraták, az eredmény történelmi távlatokban nem mondható kiugrónak.

Mit mond ez nekünk 2020-ról, és mit nem?

Bár az eredményeket könnyen lehet egy Trump-ellenes, demokratáknak kedvező közhangulat jeleként értelmezni, valójában a helyzet sokkal árnyaltabb. Mindenekelőtt is fontos kiemelni, hogy az amerikai választásokra jellemző, hogy a legmagasabb rangú választás jelöltjei nagyban befolyásolják, kik mennek el szavazni, és még akár az ő preferenciáikra is hatással lehetnek. Matt Bevin alighanem erre akart rájátszani, mikor megpróbálta bevonni az elnököt egy helyi szintű választásba, máskülönben ugyanis csak magára, és borzalmas népszerűségi mutatóira számíthatott. 

2020 más lesz, mert az elnök neve is szerepelni fog a szavazólapon, akinek népszerűsége minden jel szerint töretlen ezekben az államokban, ami alighanem erősen felfelé fog húzni minden olyan jelöltet, aki “Trump-államokban” száll versenybe. Részben emiatt, részben pedig a versenyekről szóló közvéleménykutatások hiányában (érdekes lehetett volna például, hogy mennyit segíthetett Bevinen az elnök ellen beindult vádemelési eljárás) elég nehéz az eredményeket országos kontextusba helyezni, pár tendenciát mégis ki lehet emelni.

Egyrészt a közhangulat továbbra is a demokratáknak kedvez, igaz, talán kicsit kevésbé, mint tavaly, mikor óriásit nyertek a félidős választásokon. Amint azt a FiveThirtyEight podcastje kiemeli a téma kapcsán (máshol erre még nem találtam konkrét utalást), a párt továbbra is felülmúlja magát, igaz, egy kicsit talán kisebb mértékben, mint tavaly (jelenleg országosan öt és fél százalék az előnyük). Ez azonban a választási rendszer sajátosságai (mint az elektori rendszer, amelyről itt írtam, vagy a szenátorok választásának rendszere) miatt közel sem jelenti azt, hogy aggódniuk kéne a republikánusoknak (ne feletsjük el, hogy az elmúlt két évtizedben a demokraták két elnökválasztást veszítettek el a több szavazat ellenére).

Másrészt viszont kedd este megint beigazolódott egy trend, ami nagyobb fejfájást okozhat a pártnak: a városok és a külvárosok elvesztése. A republikánusok évtizedek óta inkább a vidék pártja, míg a demokraták bázisai általában a városok, ezt azonban kompenzálni tudták azzal, hogy ők dominálták a külvárosokat. Itt általában magasabban iskolázott, jellemzően fehér, és tehetősebb a lakosság, akiket magukhoz csábítottak a párt a Reagan-érában gyökerező piacbarátabb elképzelései. A tavalyi választások legfontosabb jelensége az volt, hogy ezeknek a kerületeknek egy nagy részében a demokraták megerősödtek (ezek a győzelmek felelősek elsősorban a párt tarolásáért). Ennek az okát sokan az elnök retorikájában látják, mely elidegenítette a párttól ezt a gazdagabb, diplomás réteget.

A virginiai képviselőválasztások eredménye. A látszat ellenére a demokraták szereztek magabiztos többséget, aminek fő oka Richmond (a főváros) és agglomerációjának, valamint Washington, DC külvárosainak (Alexandria és környéke) “bekékülése” (forrás: Washington Post)

Valójában azt lehet talán legpontosabban mondani, hogy bár a tegnapi és a tavalyi eredmények alapján bizakodóak lehetnek a demokraták, kockázatos lenne ezekből bármilyen következtetést levonni. A külvárosok átvétele egy ígéretes kezdet lehet a pártnak, semmi sem zárja ki, hogy ez a tendencia megforduljon. Azzal pedig, hogy megindult a vádemelési eljárás (ami valószínűleg vádemeléssel fog zárulni, és melynek jelenlegi állása a következő cikk témája lesz), még sokkal bizonytalanabbá vált minden. 

Fotó: The New York Times 

Kövesd a Kapitóliumot Facebookon is, hogy ne maradj le a posztokról, illetve további gyorselemzésekről.