Szűk egy hete, hogy kiszivárogtak az első pletykák egy gyanús telefonhívásról, tegnapelőtt pedig Nancy Pelosi már hivatalosan rábólintott a vádemelés beindítására, mely pontig sosem jutott el az orosz beavatkozás ügyében. Bár Donald Trump, Volodimir Zelenszkij és a Biden-család története még mindig legfeljebb is ködös, a sztori jó eséllyel meg fogja határozni a következő év menetét. De mit is tudunk pontosan, mekkora az ügy súlya, és hol is tarthatunk most?
Az ukrán-ügy szálait nagyon nehéz kibogozni, több okból kifolyólag is, melyek közül a legfontosabb, hogy két fontos momentuma, ezzel együtt két olvasata is van. Egyik részről a történet Hunter Bidenről, Joe Biden alelnök (és 2020-as demokrata jelöltesélyes) fiáról, és az ő ukrán olajérdekeltségeiről szól. Másik részről viszont jelen pillanatban úgy tűnik, a fontosabb mozzanat Donald Trump júliusi telefonhívása lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A téma “kibogozhatóságát” nehezíti az is, hogy bár az ügy hónapok óta szunnyad, a részletei csak most kezdenek kiderülni, és fogalmunk sincs, hol a vége.
Hunter Biden és a Burisma Holdings
A történet 2014 elején kezdődik, Viktor Janukovics ukrán elnök megbuktatásával. Janukovics távozása után megnyílt a lehetőség Ukrajna és a nyugat között egy magasabb szintű együttműködésre, illetve az új rezsim (melyet rövid átmeneti időszak után Petro Porosenko vett át) hajlandónak mutatkozott a rendszerszintű korrupció felszámolására.
Ukrajna demokratizálódása egy óriási diplomáciai lehetőség volt az Egyesült Államoknak is, Barack Obama pedig egyenesen alelnökére, Joe Bidenre bízta az amerikai-ukrán együttműködés elmélyítésének koordinálását.
Hunter Biden 2014 májusában, még mielőtt apja ténylegesen átvette volna az ügy irányítását, lett a Burisma Holdings nevű ukrán olajcég vezetőségének tagja (erről érdekes módon még a HVG is írt annak idején). A Burisma Ukrajna legnagyobb földgáztermelő vállalata, az alelnök fiának pedig a The New York Times szerint akár havi ötvenezer dollár (kb. tizenötmillió forint) is üthette tenyerét.
Hunter és Joe Biden 2016-ban (forrás: Getty)
A történések időbelisége itt válik érdekessé. 2015 második felétől egyre erősebb lett a nemzetközi nyomás, hogy menesszék Viktor Sokin ukrán főügyészt, akiről az a gyanú, hogy szándékosan nem lép fel a korrupció ellen, még a saját irodájában sem. Ez év végén teszi Joe Biden egyik legerősebb kijelentését, mikor azt mondja Kijevben, az amerikaiak csak akkor hajlandóak átvállalni egymilliárd dollár ukrán tartozást, ha komolyabb törekvéseket látnak a korrupció megfékezésére (itt konkrétan kiemeli a főügyészt). Sokint végül 2016 márciusában menesztették.
A probléma Biden számára az, hogy nem kizárt, hogy mindeközben nyomozás zajlott Sokin alatt a Burismával szemben. A cég 2017 elején jelentette be, hogy azt lezárták ellenük és elnökük, Nyikolaj Zlocsevszkij ellen. Arról azonban még az amerikai médiában is vita van, mikor kezdődhetett a nyomozás: ha Biden kijevi nyilatkozata után, akkor a történet ezen része nem releváns, ha előtte, meggyanúsítható azzal, hogy Sokin eltávolítását a Burisma elleni eljárás lezárásáért támogatta.
Trump és ügyvédje, Rudy Giuliani már többször utaltak az utóbbi forgatókönyvre, bizonyítékot azonban eddig nem nagyon mutattak fel. Ahol sántít a vád, az annak a ténye, hogy Biden messze nem egyetlenként kritizálta az ukránokat a korrupció ügyében. 2016 februárjában például az IMF is megfenyegette őket, hogy ha nem tesznek valamit, leálllítják a 40 milliárd dolláros mentőcsomag-programjukat.
Trump és Zelenszkij furcsa telefonhívása
Trump idén július 25-én beszélt telefonon Ukrajna új elnökével, Volodimir Zelenszkijjel. A Fehér Ház tegnap délután adta ki ennek a beszélgetésnek egy majdnem pontos leiratát. E szerint hosszan beszélgettek a további együttműködésről, és főképp a korrupcióról. Itt Trump külön kiemelte a Bideneket, és felvetette, hogy talán Joe Bident személyes érdekek is vezérelhették, mikor a főügyész menesztéséért kampányolt.
Ami viszont a beszélgetésben nem hangzott el, az 400 millió dollár Ukrajnának szánt katonai segély sorsa: minden jel arra mutat, hogy a hívás előtt legalább egy héttel az elnök befagyasztotta ezeknek a pénzeknek az átutalását. Ez felvet egy nagyon fontos kérdést:
Zsarolhatta-e Trump ezzel Zelenszkijt, hogy az megindítsa Biden ellen a nyomozást?
Az ügy aktuálisabb része ebből a telefonhívásból indul. Augusztus közepén egy névtelen “whistleblower” (valaki, aki jelentést tesz egy általa észlelt etikátlan vagy törvényellenes cselekedetről) értesítette a titkosszolgálatok főfelügyelőjét, Martin Atkinsont egy esetről, melyet ő úgy jellemzett, hogy “komoly aggodalomra” ad okot. Jog szerint ezt a panaszt az irodának továbbítania kellett volna a felelős kongresszusi bizottságok felé, ők azonban nem tették meg. Egy hónappal később, miután a Washington Post megtudta, hogy az elnök beszélt Zelenszkijjel Bidenről, Atkinson végül mégis megosztja a bizottságokkal a panaszt létezését, de annak tartalmát nem közli (ezt tegnap végül megtette). Az ezt követő napokban lassan nyilvánosságra kerül a teljes beszélgetés tartalma.
A történet két eleme is felveti a jogszerűség kérdését. Aminek most valószínűleg kisebb szerep fog jutni, az a Fehér Ház ellenállása a panasz közzététele kapcsán. Elvileg Atkinsonnek kötelessége lett volna ennek tartalmát a bizottsági vezetők elé tárni, melynek képviselőházi elnökei demokraták, többségük ráadásul régóta kampányol az elnöki elleni vádemelés mellett (ilyenek Jerry Nadler, vagy a Trumpnál mostanra káromkodássá vált Adam Schiff).
Aminek itt több szó juthat, az a telefonhívás maga. Az eset nagy vonalakban hasonlít az orosz-ügyhöz (főleg annak ikonikus pillanatához, a Trump Towerben történt találkozóhoz), néhány fontos ponton azonban eltér. Csakúgy, mint ott, itt is az történt, hogy Trumpnak célja volt terhelő bizonyítékot szerezni egy politikai vetélytársa ellen. Csakúgy, mint ott, ezúttal is egy külföldi hatalom segítségével tehette volna ezt meg.
Ez a történet azonban más: egyrészt akkor az oroszok keresték meg Trumpot, míg most ő kérte fel Zelenszkijt. Másrészt akkor még nem töltött be politikai hivatalt, míg ekkor már ő volt az Egyesült Államok elnöke.
Ezek nem apró részletek, nem egyértelmű azonban, hogy ez bármilyen szinten ki fog-e hatni az emberek, illetve a törvényhozók véleményére.
Nancy Pelosi a Rubicon partján
Nancy Pelosi demokrata házelnök eddig az óvatosabb szárnyba tartozott pártján belül az impeachment kapcsán. Míg egyre több demokrata képviselő vált az elnök elleni eljárás beindításának támogatójává, ő folyamatosan próbálta csitítani a kedélyeket, félve a közvélemény reakciójától.
Tegnapelőtt este azonban olyat tett, amire ilyen hamar senki sem számított: bejelentette, hogy beindítják az vádemelési eljárást az ügyben, Pelosi utasította az érintett bizottságok elnökeit, hogy kezdjék meg az ügyben a nyomozást, ami valójában annyit tesz: kezdjék el felépíteni a vádat.
Nancy Pelosi bejelenti, hogy megindítják a vádemelési eljárást (legalábbis annak előkészítését) (forrás: The New York Times)
Ez elsőre óriási hírnek tűnik, valójában azonban nem sokban különbözik a jelenlegi helyzettől egyelőre: a képviselőház különböző bizottságai már hosszú ideje nyomoznak az elnök ellen, különböző ügyekben. Ez az eset azonban mégis új fejezetet nyit, mert Pelosi nélkül eddig nem volt reális a vádemelési eljárás beindítása.
Ettől függetlenül bár minden médium azt hozta hírként, hogy beindult az eljárás, valójában ahhoz a képviselőház többségének támogatása kell, az erről szóló szavazásról pedig még szó sincs. Pelosi nem kelt át a Rubiconon, csak azt mondta, ha a vízjárás alkalmas az átkelésre, meg fogja tenni.
Azt pedig, hogy mit fog erről gondolni a közvélemény, még nehéz megtippelni. Egyrészt az orosz-ügyben tényleg sosem volt meg a társadalmi támogatottsága a vádemelésnek, így nem lehet tudni, ezúttal más-e a helyzet. Másrészt egyelőre még messze nem tudunk minden részletet, a hívás leirata még csak most jött ki, a média, a politikusok, és a közvélemény is azon van még, hogy összerakja a történet elemeit.
Fotó: Reuters
Kövesd a Kapitóliumot Facebookon is, hogy ne maradj le a posztokról, illetve további gyorselemzésekről.