Képeslap egy gyerekekből álló konföderációs hadi zászlóról egy 1907-es konföderációs megemlékezésről (forrás: Library of Virginia)
Amikor a történelemhamisításra gondolunk, elsőre alighanem autoriter rendszerek termékei jutnak eszünkbe, mint például a Sztálin-korszak híres-hírhedt fotói. Előfordulhat azonban demokratikus rendszerekben is, hogy néhányak politikai érdekeivel szembemegy a valóság. Így történt ez a polgárháború utáni Amerikában is, amikor a Dél az elvesztett háborúból adódó becsületvesztést azzal akarta kompenzálni, hogy erkölcsi győztesnek kiáltotta ki magát. A propaganda pedig olyan hatékony volt, hogy nyomai mind a mai napig láthatók az amerikai társadalomban.
Észak és Dél harca a rabszolgaság eltörléséről, a feketék emancipációjáról szólt - tanultuk meg sokan az iskolában. Ha azonban megkérdeznénk ma valakit erről délen, lehet, hogy egészen máshogy ábrázolná azt: azt mondaná, hogy a Dél a tagállamok jogaiért, az elanyagiasodó Északkal szemben a hagyományos társadalmi formák megvédéséért vívott háborút. Az illető nem feltétlenül lenne buta, vagy akár rasszista, csak azt mondaná vissza, amit a tankönyvben tanult, esetleg otthon mondtak neki. Ennek az eredete pedig a “veszett ügy” gondolata, a déli arisztokrácia terve arra, hogy hogy nyerje meg hosszú távon az elvesztett háborút.
“A gazda gyakran rendezett pikniket vagy barbecue-t a rabszolgáinak. Ezt követően együtt mulattak. Még a gyapotföldeken végzett munka közben is dalokat énekeltek” - szerepel egy Georgia állam történetéről szóló 1954-es tankönyvben. A könyv a rabszolgaságot egy igazságos, kölcsönös tiszteleten alapuló rendszerként mutatja be, szemben azzal, amit többségünk tanult róla. A mű egy ékes, késői példája a bevezetőben is említett “elveszett ügy” ideáljának, melynek célja a Dél jobb, erkölcsösebb színben való feltüntetése, és ezáltal való felmentése.
A “veszett ügy” gondolata pár évtizeddel a háború után kezdett formát ölteni. Ekkor jelentek meg az első irodalmi művek, és az első szervezetek, akik elkezdték hirdetni, hogy a polgárháború valódi oka a tagállamok jogainak védelme volt, nem a rabszolgaság kérdése. A Dél szerintük a tisztelet, a becsület, és a hagyományok oldalán állt, míg az Észak az elanyagiasodást, a hagyományos déli erkölcs eltiprását, és az ő elnyomásukat képviselte. Innen nézve a déliek küzdelme sokkal lovagiasabbnak tűnik, szélmalomharcnak, melyben bár vereségre voltak ítélve, utolsó vérükig küzdöttek egy tisztább erkölcsű világért.
Ez alapján még igazuk is lehetne a délieknek abban, hogy a polgárháború nem a rabszolgákról szólt, elvégre megesik, hogy az iskolában történelmi tévhiteket tanítanak (csak Hahner Péter már három könyvet adott ki ilyenekről). A tények ezúttal azonban mégis a történelemtanárok oldalán állnak. Mississippi kilépési nyilatkozata például azt írja: “Álláspontunk teljes mértékben a rabszolgaság megőrzésének, mint a világ legfontosabb anyagi érdekének pártján áll.”. Texas hasonló dokumentumában pedig 21-szer szerepel a “rabszolga”, vagy a “rabszolgaság” szó, elsősorban a rabszolgatartó és nem rabszolgatartó államok megkülönböztetésére.
Ennek ellenére a déliek terve tulajdonképpen sikerrel járt: több, az évtizedben végzett kutatás is arra jutott, hogy az amerikaiak körülbelül fele még ma is azt gondolja, hogy a polgárháború a tagállamok szuverén jogairól szólt, míg 2011-ben még csak alig több mint harmaduk azt, hogy a rabszolgaságról. Ebben komoly szerepe van a United Daughters of the Confederacy nevű szervezetnek is, mely amellett, hogy támogatta az Egyesült Államokat mindmáig ellepő konföderációs emlékművek megépítését, nagy hangsúlyt fektetett a déli gyerekek nevelésére fiatal koruktól. Idén májusban jelent meg a Washington Post oldalán egy észak-karolinai történelemprofesszor cikke arról, hogy működött az oktatás a UDC ifjúsági tagozatánál, és hogy mennyire nehéz volt feldolgoznia, hogy nem minden volt teljesen igaz, amit gyerekkorától tanult.
Konföderációs emlékmű megkoszorúzása 1957-ben, Mississippiben. Az emlékművet a UDC építtette (forás: AP)
Ezzel a cikkel nem kívánom azt állítani, hogy a Dél mindenben tévedett, az Észak pedig mindenben igazat mondott, elvégre minden bizonnyal nem ez a helyzet. A UDC és a hasonló szervezetek átgondolt stratégiája a polgárháborúról szóló történetírás átírására, és a Dél felmentésére azonban egy egyedi jelenség, melyhez hasonlóval (főleg sikerességét tekintve) ritkán találkozni.
Forrás: Vox és Smithsonian Magazine
Kövesd a Kapitóliumot Facebookon is, hogy ne maradj le a posztokról, illetve további gyorselemzésekről.
