Az első demokrata vita második estéje a sorsolásnak köszönhetően tele volt erős jelöltekkel, akik többsége nem is okozott csalódást: míg az első nap inkább egy ideológiai eszmecsere volt, a második tele volt összecsapásokkal, egymást sarokba szorítani kívánó jelöltekkel. Az eseménnyel kapcsolatban előre sok kérdés volt: Mennyire tud Bernie Sanders kiemelkedni, amikor a mezőny elkezdte átvenni az ötleteit? Mekkora szerepet fog a kor játszani a kampányban? Ki próbálhat meg a volt alelnök és éllovas Joe Biden után menni? A kérdések többségére pedig az este talán megadta a választ. Elemzés az első demokrata vita második estéjéről.
Tegnapi írásomban azt írtam az első estéről, hogy nagyrészt a forgatókönyv szerint haladt, amennyiben minden jelölt a maga szintjén küzdött, hogy megerősítse bázisát. A második nap szintén megfelelt a várakozásoknak, igaz, itt azok teljesen mások voltak: mindenki komoly vitákra számított, és legfőképp arra, hogy mindenki megpróbál majd kiharapni egy darabot Joe Biden népszerűségéből, ami így is történt. Az esemény ezúttal a “vita” kifejezés egy egész másik oldalát mutatta: kevés olyan pillanat volt, amikor egyszerre csak egyvalaki beszélt, de nem ritkán négyen-öten is megpróbálták a tízből egymást túlkiabálni. Az este egyik alighanem legmaradandóbb idézete ehhez is kapcsolódott, mikor Kamala Harris kaliforniai szenátor azt mondta, az amerikaiak nem egy kajacsatát akarnak, hanem tudni, hogy kerül majd étel az asztalra. Emellett azonban sok más kérdésről is megnyilatkoztak a jelöltek.
Milyen témákról esett szó?
Habár látszólag az első estén mindenről érintettek, ami egy demokratát érdekelhet (egészségügy, klímaváltozás, bevándorlás), a moderátorok akkor is, és most is igyekeztek a kérdéseket a jelöltek profiljára szabni, hogy ne ugyanazt hallgassuk meg kétszer. Ismét szóba került az egészségügy megreformálásának kérdése, és a bevándorlás, ezúttal azonban nagyobb hangsúly került a fegyvertartásra, az abortuszra és a női jogokra, és míg tegnap a latinó kisebbség kérdése volt központi elem, most a feketéké. Kevesebb szó esett a “leggazdagabb egy százalékról”, és az ő megadóztatásukról, de a mai társaság sokkal többet foglalkozott Donald Trumppal.
Joe Biden a világ ellen
Az előre sejthető volt, hogy sokan célkeresztbe vehetik Bident, a volt alelnök a kutatások szerint ugyanis két számjegyű előnnyel áll mindenki előtt. Ezt a sokkal nagyobb ismertségnek, és a demokraták az Obama-adminisztrációval kapcsolatos szép emlékeinek köszönheti, emiatt pedig viszonylag halk kampányt folytatott eddig. Közismert azonban, hogy Biden hajlamos a szorult helyzeteket rosszul kezelni (ez már a harmadik nekifutása a jelöltségnek), és ebből ma részben a moderátoroknak, részben a többieknek köszönhetően, akadt bőven.
Az estét rögtön Eric Swalwell kaliforniai képviselő (és meglehetősen marginális jelölt) azzal kezdte, hogy 32 évvel ezelőtt Kaliforniában azt mondta Biden, itt az ideje átadni a fáklyát a következő generációnak, tegyen is tehát így végre. A kijelentés nem volt igazán támadó jellegű, de reflektált arra, ami az este folyamán, és a továbbiakban is gyakori kérdés lesz: a volt alelnök több mint kétszer olyan idős, mint a legfiatalabb jelölt, Pete Buttigieg, és ez meg is látszott a vitastílusán. Messze nem ez volt az egyetlen pont, ahol nehéz helyzetbe került: nem volt hajlandó megmagyarázni, hogy szenátorként miért szavazott az iraki háború mellett (amit Sanders, mint a beavatkozás akkori ellenzője könnyen ki tudott használni), és egyszer azt mondta, hogy nem az NRA (Nemzeti Lőfegyverszövetség, a fegyvercégek kvázi-lobbiszervezete) az ellenség, hanem a fegyvergyártók. Az NRA az elmúlt évek lövöldözései okán lassan az általában szigorúbb fegyvertartást követelő demokraták egyik főellenségévé vált, így Biden ezen kijelentése még könnyen visszamarhat.
Az este legnagyobb ütését azonban Kamala Harris mérte Bidenre, a rasszizmus és szegregáció kérdésében. A volt alelnök egy elég kínos csomaggal érkezett az első vitára: múlt héten egy zártkörű rendezvényen arról beszélt, annak idején milyen jól együtt tudott dolgozni szegregációpárti szenátorokkal. A gondolatmenet lényege ugyan az volt, hogy akkor még a törvényhozók ideológiától függetlenül együtt tudtak működni, de könnyen lehetett rasszista politikusok dicséreteként értelmezni. Harris bántónak nevezte ezt a nyilatkozatot, és egyben azért támadta őt, mert az ellenezte a “buszoztatást” (egy deszegregációs intézkedést, melynek lényege, hogy a szegregált iskolák megszüntetésére távolabbi pontokról buszoztattak többségi és/vagy afroamerikai diákokat). A volt alelnök erre azt válaszolta, hogy nem az intézményt ellenezte, hanem hogy ezt a szövetségi állam tegye, aminél rosszabb választ nem is adhatott volna: azt mondani, hogy a deszegregációról nem a szövetségi kormány, hanem az állam dönt, a szegregációpártiak filozófiájának alapelve volt. Harris pedig a magas labdát könnyen lecsapta azzal, hogy ezért avatkozott be annak idején a föderális állam, és hozta meg a feketék egyenjogúsítását hozó polgárjogi törvényt. Az összecsapás kikezdte Bident, aki nem igazán tudott ezt követően visszatérni saját üzenetéhez
Kamala Harris (jobbra) az este során többször nekiment Joe Bidennek (jobbra). Bernie Sanders (középen) ezzel szemben nem igazán találta a hangját (forrás: Fortune)
Kik a második este nyertesei, kik a vesztesei?
Bár 1-2 napig még lehet, hogy nem lesznek friss közvélemény-kutatások, abban a média túlnyomó többsége egyetért, hogy a második nap Kamala Harris nagy napja volt. A szenátor és volt kaliforniai legfőbb ügyész népszerűsége az elmúlt hónapokban stagnált, így muszáj volt jól teljesítenie, és így is tett: az este legnagyobb pillanatai nagyrészt az ő nevéhez fűződnek, és minden kérdésre is magabiztosan válaszolt. Harris népszerűségének két komoly gátja volt a vitáig: egyrészt sokan kételkedtek abban, hogy megvan-e benne az erő és a tapasztalat (az országos politikában csak 2017 óta van jelen), hogy komoly kihívója tudjon lenni Donald Trumpnak, másrészt pedig a korábbi kutatások szerint meglepően alacsony volt a népszerűsége az afroamerikai választók között az apai ágon fekete (anyai ágon tamil) szenátornak. Joe Biden letámadásával két legyet ütött egy csapásra: a biztos esélyesnek tűnő alelnök sarokba szorítása a rátermettség jele lehet sokak szemében, egyszersmind az, hogy ezt a szegregáció témájában tette, megnövelheti népszerűségét a kisebbségek körében (a fent linkelt kutatás szerint népszerűsége itt hét százalék vetélytársának ötven százalékábal szemben). A Google keresési adatai is azt igazolják, hogy sikerült áttörnie saját plafonját: a vita második felére ő lett leggyakoribb keresés egész Amerikában, a “buszoztatás” keresőszó pedig 3100 százalékot ugrott.
Az este másik nyertese Pete Buttigieg, az indianai South Bend polgármestere volt. Az ő kampánya magabiztosan jön felfelé az elmúlt hónapokban, már stabilan az öt legerősebb jelölt között jegyzik, kisvárosi polgármesterként azonban ez volt alighanem eddigi legnagyobb politikai megmérettetése. Az ő legfontosabb célja tehát alighanem országos ismeretségének növelése, a saját víziójának bemutatása volt. Úgy vélem, ebből a szempontból sikeres is volt számára az este: tudott beszélni arról, hogy egy kisvárosból jött, egy nem kifejezetten demokrata régióból, de eközben be tudta mutatni progresszív programját is részben, arra utalva, hogy egyszerre tudná megszólítani a bázist, de közben új embereket is átcsábítani. Egyedüli jelöltként ő beszélt hosszabban a hitéről, mikor a republikánusokat megvádolta, hogy a keresztény meggyőződésükkel takaróznak, de a tetteikben nem követik azt, emellett burkoltan tudott utalni homoszexualitására, és arra is, hogy korával alulról lóg ki a társaságból. Azt, hogy erős napja volt, a Google is megerősíti: a vitát követően majdnem minden államban vagy ő, vagy Harris volt a legkeresettebb jelölt (leszámítva hármat, ahol Marianne Williamson spiritualista írónő, nála azonban továbbra is nehéz eldönteni, hogy egy komoly jelölt-e, és a keresőket komolyan az ő programja érdekli-e).
Legkeresettebb jelölt Google-ön a vita előtt és után. Kék: Sanders, piros: Biden, zöld: Yang, sárga, Harris, lila: Buttigieg, türkiz: Williamson (forrás: Google)
Az este legnagyobb vesztese egyértelműen Joe Biden. Nehéz azt mondani, hogy ő bármilyen szinten is jól jött volna ki az estéből: nem tűnt felkészültnek, holott 1-2 dologról biztos tudta, hogy fel fog merülni. Nem igazán tudta a vitát számára kedvező irányba terelni (néhányszor emlékeztette az embereket, hogy Obama alelnöke volt, de nem sikerült ezeket a lehetőségeket igazán meglovagolnia), pár mondata pedig még komoly fejfájást fog neki okozni. Ami miatt azonban az igazi vesztes, hogy Az Elkerülhetetlen Jelöltként érkezett, és könnyen lehet, hogy ez a kép sokakban legalábbis megkopott vele kapcsolatban.
Nem ő volt az egyetlen, akivel nem tett jót a tegnapi vita, de ő bukhatja a legnagyobbat. Nem sikerült áttörőt alkotnia Bernie Sandersnek sem, akiről David Axelrod azt mondta, egy hologram is jöhetett volna helyette, annyira ugyanazt ismételte, amiket már korábban hallhattunk tőle. Demokrata áttekintőmben annak idején külön beszéltem Andrew Yangről, aki annyira mást képvisel pár területen vetélytársainál, hogy egy jó vitával akár lehet 2020 sötét lova. Az ő áttörését azonban nem a mostani alkalomtól lehet várni: messze kevesebbet beszélt, mint bármelyik másik jelölt a két napon együttvéve, és az embereket sokkal inkább az érdekelte, hogy nem volt rajta nyakkendő, mint hogy mi a programja.
Ezzel vége a kétnapos demokrata-extravaganzának, a jelöltek visszatérnek kampányútjaikra, erősebben-gyengébben, mint ahogy két napja álltak. A következő két vita július 30-án és 31-én lesz a michigani Detroitban.
Kövesd a Kapitóliumot Facebookon is, hogy ne maradj le a posztokról, illetve további gyorselemzésekről.
(Kép forrása: Getty Images)
