Ugyan a 2020-as választásokig még másfél év van hátra, a pártokon belül ilyenkor már nagyban zajlik a kampány a jelöltségért. A republikánusoknál a verseny jelenleg nem tűnik izgalmasnak, ha semmi sem változik, Trump újrajelölése garantált. A demokratáknál viszont jelenleg 23-an vannak versenyben ezért az egy helyért. De kik a legnagyobb esélyesek, mit kell tudni róluk, és mit érdemes odafigyelni?
A demokraták 2020-as, történelmi nagyságú mezőnyét leginkább a “sokszínűség” szóval lehetne leírni: a jelöltek között van szenátor, képviselő, polgármester, üzletember, író, és volt alelnök is. A jelöltek negyede nő, etnikumot tekintve pedig van az indulók között fekete, spanyolajkú, ázsiai, és szamoai-amerikai is. Abban azonban közös ez a meglehetősen szedett-vedett mezőny, hogy mind Donald Trumphoz képest kívánják pozicionálni magukat. Vannak, akik magukra “kompromisszumteremtőként” tekintenek, szemben az elnökkel, mások pedig a klímaváltozás problémáját tűzték ki a zászlajukra, ellentétet húzva ezzel maguk és Trump között. Abban is hasonlóak, hogy ebben a túlzsúfolt mezőnyben mind azt a témát keresik, amit ők fognak képviselni, amiben ők többet tudnak adni a másik szűk két tucat embernél.
Az öreges élmezőny
Jelen pillanatban nem nagyon van kutató, aki vitatná, hogy a legesélyesebb demokrata a párt jelöltségére Joe Biden, volt delaware-i szenátor, és Barack Obama volt alelnöke. Biden már bejelentése előtt előzött mindenki mást, azóta pedig 15-20 százalékkal áll mindenki előtt. Nyilvánvalóan ehhez hozzátartozik az ismertség kérdése: sok vetélytársával szemben Bident nem kell bemutatni egyetlen amerikainak sem: Biden már akkor szenátor volt, mikor több kihívója még meg sem született, 36 szenátorként, és nyolc alelnökként eltöltött éve több, mint kvalifikálttá teszi a munkára.
Ennek a hosszú politikai karriernek azonban megvannak a hátrányai, melyekről itt csak röviden teszek említést. A harminchat éve alatt több, ma már kínos döntése is volt: az ő irányítása alatt alázta meg kérdéseivel Anita Hillt az igazságügyi bizottság, mikor a nő zaklatással vádolta Clarence Thomas legfelsőbb bíró-jelöltet, de például támogatta az iraki háborút is, a közelmúltban pedig több nő állította, Biden kéretlenül közeledett hozzájuk. Mindemellett a kampány alatt alighanem fel fog merülni a kérdés, hogy Biden 76 (lehetséges beiktatásakor már 78) évesen nem túlkoros-e a munkához.
Biden taktikája jelenleg egyszerű: a volt alelnök, az ismertség és támogatottság tudatában, próbál halk és visszafogott lenni. Joe bácsi (gyakran Uncle Joe-ként hivatkoznak rá) viszonylag kevés kampányeseményt tart, keveset nyilatkozik, kevés konkrétumot ad elképzeléseiről.
A legöregebb jelölt címét azonban még így sem Biden viszi, hanem a 2016 után újra induló Bernie Sanders, aki jelenleg a második helyen van minden kutatás szerint. Bár 2016-ban Bernie a csatát elveszítette, elképzelései, mint az ingyenes felsőoktatás, vagy a mindenkire kiterjedő társadalombiztosítási rendszer (a “Medicare-for-all”) azóta alapvető céllá váltak rengeteg demokrata szemében. Abszurd módon pont ez adja a Sanders-kampány gyengeségét: a 2020-as demokrata jelöltek többsége sokat vett át elképzeléseiből. Míg 2016-ban Bernie volt “a szociáldemokrata jelölt”, most többen is ezen a platformon versenyeznek, sok választó pedig úgy tűnik, más szociáldemokrata-jellegű jelölteket talál szimpatikusabbnak. A fő programpontok, és az elképzelés változatlanok: a középosztály megerősítése, a túl nagy mértékű vagyont birtokló felsőosztály nagyobb teherviselésével, valamint egy funkcionális, európai-jellegű szociális háló kiépítése. Sanders hátránya Bidenhez képest jelenleg tetemes, viszont magasan előzi a mezőny többi részét.
Harris és Warren: a Sanders-örökség nyomán
Sok kritika éri a tényt, hogy a demokrata mezőny diverzitása ellenére két idős, fehér férfi vezeti a kutatásokat. A harmadik helytől kezdve azonban sokkal sokszínűbb a társaság: az őket követő három versenyzőből kettő nő, az egyik afroamerikai is. Ez utóbbi Kamala Harris, kalforniai szenátor, volt kaliforniai államügyész. Jogászként ő elsősorban az igazságügy megreformálását tűzte ki célul: az elmúlt években a liberális oldalon rengetegen emeltek szót a jelenlegi rendszer igazságtalansága ellen, mely tömegesen zár börtönökbe embereket kétségbe vonható bizonyítékok alapján, akár a feltételezett bűncselekmények után évtizedekkel. Ez fokozottan érvényes ráadásul a fekete és spanyolajkú kisebbségekre, akikkel szerintük az igazságszolgáltatás általánosságban keményebb kézzel bánik (az amerikai igazságszolgáltatási rendszerrel bővebben egy későbbi cikkben fogok foglalkozni). Más kérdésekben Harris egy Sanders-hez nagyon hasonló álláspontot képvisel: általános állami egészségbiztosítás, 15 dolláros minimálbér, a középosztály stabilizálása. Az ő gyenge pontja éppen a múltjában van: államügyészként sok szempontból pont azt az igazságszolgáltatási rendszert erősítette, ami ellen most vehemesen harcol. A viták során érdekes kérdés lesz figyelni, hogy vetélytársai mennyire tudják a múltjával sarokba szorítani.
Körülbelül Harris-hez hasonló helyen áll most Elizabeth Warren, massachusetts-i szenátor is. Warren stílusa kettős: egyik oldalról harcias populista, akinek a programja szellemiségében a leghasonlóbb Sanders-éhez. Másik oldalról viszont volt harvardi professzor, akinek célja az értelmiséget is megszólítani alaposan kidolgozott, technokrata programjával. Ennek talán legtöbbet ismételt eleme a leggazgagabbakra kiszabott, 2-3 százalékos vagyonadó, de több elképzelésével is célja emellett az óriási lobbierővel bíró vállalatokat kiszorítani az államigazgatásból. Emellett pedig nála is megjelenik a szokásos állami egészségbiztosítás-ingyenes felsőoktatás-magasabb minimálbér elemek. Az ő gyenge pontja a “Pocahontas-ügy”: Warren évtizedekig azonosította magát részben amerikai öslakosként, melyért sokan opportunizmussal vádolták. Ezt azzal próbálta feloldani, hogy elvégeztetett egy DNS-tesztet, ami bebizonyította, hogy 6-10 generációval korábbról valóban vannak őslakos felmenői; csakúgy, mint az amerikaiak nagyobb részének. Az ügy végül olyan kínos lett, hogy Warrennek bocsánatot kellett kérnie a cseroki törzstől.
Két valószínűtlen esélyes: Pete Buttigieg és Andrew Yang
A “Hogyan legyél elnökjelölt?” recept egyik legfontosabb hozzávalója az országos ismertség. A fenti esélyesek mindegyike országos szinten polizitál (Biden esetében polizitált), ami feltehetőleg nagyban hozzájárul népszerűségükhöz. Vannak azonban olyan indulók is, akik országosan még csak most küzdenek az ismertségért, ettől függetlenül viszont érdemes odafigyelni rájuk: az egyikőjük az indianai South Bend polgármestere, Pete Buttigieg, a másik pedig a vállalkozó Andrew Yang.
Buttigieg a 2008-as Obamához hasonlóan az ismertség hiányát egy nagyon jó háttértörténettel próbálja kompenzálni: Mayor Pete egy Harvardon diplomázott, nyolc nyelven beszélő afganisztáni veterán, aki 37 évével a legfiatalabb az egész társaságban. Buttigieg emellett az első nyíltan homoszexuális jelölt a két nagy párt valamelyikéből, mindeközben pedig hithű keresztény. Az ő nagy előnye, hogy iskolázottsága és progresszív gondolkodása ellenére meg tudja találni a közös hangot a vidéki Amerikával: Indianában mindmáig a népesség nagy százaléka földműves, de emellett magas a kékgallérosok aránya is. Buttigieg feladata egy olyan üzenetet találni, amely mindezen csoportoknak imponáló (jelenleg épp ezért egy kicsit óvatosabb progresszív hangot próbál megütni), ha ez sikerül neki, akkor sokáig maradhat versenyben. Jelen pillanatban a harmadik-negyedik helyen áll a kutatások szerint.
Andrew Yang jelenleg nem áll jól a számok szerint: támogatottsága olyan egy százalék körül áll, érdemes azonban rá odafigyelni, mert neki van a legtöbb esélye 2020 Bernie Sanders-ének lenni. Yang különböző startupokkal tett szert vagyonára, a politikában azonban még sosem fordult meg, ami ad neki egy kívülálló-státuszt. Yang kampányának üzenete egészen rendhagyó: a technológia növekvő mértékben szorítja ki az embereket a munkahelyekről, a kétkezi munkások egyre nagyobb része él bizonytalanságban. Yang ezért, felkészülésként erre a világra, szeretné bevezetni az ezer dolláros fejenkénti alapjövedelmet, mely minden nagykorú amerikait megilletne. Yang az internet kedvence lett, a magukat “Yang Gangnek” nevező rajongói tömegesen terjesztik róla a mémeket az interneten. Bár jelenleg Yang egy marginális jelölt, a stílusa és üzenete nagyon sok demokratának lehet imponáló. Ha jól teljesít az első demokrata vitán június végén, megsokszorozhatja népszerűségét.
De kinek van innen esélye 2020-ban?
Nehéz egyelőre látni, merre tart jelenleg a verseny: négy évvel ezelőtt ilyenkor Donald Trump még be sem jelentette indulását. Messze nem elképzelhetetlen, hogy végül egy olyan jelölt fog előretörni, akit én ebben a cikkben nem is tartottam számon esélyesként. Az biztos, hogy jelenleg Joe Bident gondolják legesélyesebbnek Trump újraválasztásának megakadályozására. De a demokraták közül neki is van a legtöbb folt a múltján, nem mellesleg pedig harmadszor fut neki a jelöltségnek, az első kettő pedig meglehetősen borzasztóra sikeredett. Sanders ellen lehet azzal érvelni, hogy eljárt felette az idő, illetve míg négy éve esélytelenként okozott meglepetést, most az egyik legerősebb jelöltként indult neki. Az ország egyik legdemokratább, legelitistább államából származó Harris esetében érdekes kérdés, hogy sikerül-e üzeneteit hihetővé tennie az egyszerűbb rétegeknek is. Warren stílusa sokaknak taszító lehet, tervei pedig megvalósíthatatlanok, míg Buttigieg amilyen hamar vált népszerűvé, olyan gyorsan el is veszítheti azt. Az első tévévitákat június 26-án és 27-én tartják, kettéosztva a mezőnyt két estére, a nagy létszámra tekintettel. A viták számtalan kérdésre választ fognak adni, míg valószínűleg legalább ennyi újat fognak felvetni. Egy biztos: az amerikai politika egy nagyon izgalmas időszaka elé nézünk, ahol minden nap új kérdéseket, és izgalmakat fog hozni.
Kövesd a Kapitóliumot Facebookon is, hogy ne maradj le a posztokról, illetve további gyorselemzésekről.
(Címlapkép forrása: Washington Post)
