Kapitólium

Amerikai politika blog

Készen áll Amerika megadóztatni a gazdagokat?

2019. december 21. 15:00 - sziga96

Hogyan válik eszközzé az adópolitika a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek kiegyenlítésében, és hogyan viszonyulnak ehhez a választók?

Képtalálat a következőre: „wealth tax protest”

A vagyonadó népszerűsége jelentősen megnőtt az utóbbi időben a demokrata politikusok körében. Többek között Bernie Sanders és Elizabeth Warren kampányában is hangsúlyos gazdaságpolitikai elemként jelenik meg, mintegy megoldási lehetőségként az extrém vagyoni különbségek korrigálására. Miért vált fontos kérdéssé a vagyonadó az 2020-as demokrata kampányban, illetve mennyire támogatott ez a gazdaságpolitikai elem a demokrata választók körében?

 

Társadalmi egyenlőtlenségek

 

Az Egyesült Államokban a legmagasabb a társadalmi egyenlőtlenség a fejlett nyugati demokráciák között, a gazdasági és politikai vezető szerepe ellenére. Így nem meglepő, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek témája már egy ideje jelentős téma az amerikai sajtóban és nyilvános diskurzusban, legyen az gender diszkrimináció és LGBT+ jogok, rasszizmus, társadalmi csoportok közötti szociális egyenlőtlenségek vagy jövedelmi és vagyoni különbségek. Az utóbbi két kategória, a jövedelmi és vagyoni különbségek kiegyenlítése gyakran kiemelkedő szerepet kap: egy könnyen mérhető és számokban kifejezhető folyamatról van szó, ahol már 40 éve távolodnak el az extrém gazdagok az alsó- és középosztálytól.

 

A társadalom leggazdagabb egy százalékának (kék) és „legszegényebb” ötven százalékának részesülése a társadalmi összjövedelemből 1970-től napjainkig (forrás: World Inequality Database)

 

Az átlagember és a leggazdagabb 1% közötti jövedelmi, illetve vagyoni különbségek hatalmas mértékben nőnek a Amerikában az utóbbi 40 évben. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy az alsó- és középosztály átlagfizetése gyakorlatilag a 80as évek óta stagnál, miközben a fogyasztói árak jelentősen megnőttek. A középosztály mérete a 90es évek óta csökken, ami egyre jobban mélyíti a különbséget az extrém gazdagok és az átlagemberek között, miközben az alacsony társadalmi mobilitás miatt egyre kevesebben tudják csak önerőből felküzdeni magukat a leggazdagabb 10% közé. 

 

A vállalkozói szférában azonban a globalizációval és az internet megjelenésével sok magánvállalkozó globális piaci, és ezzel együtt hatalmas vagyoni előnyre tett szert, ami behozhatatlannak bizonyul. Ide tartoznak az american dream self-made tech vállalkozói, többek közt a Facebook tulajdonosa Mark Zuckerberg, az Amazon alapítója Jeff Bezos, illetve a Microsoft alapítója Bill Gates.

 

Ezeket a vagyoni és jövedelmi különbségeket jól demonstrálja néhány statisztikai adat is (forrás):

  • 1978-ban az amerikai társadalom szegényebb 50%-ának a jövedelme $17500 személyenként, 2018-ban $18500.
  • 1978-ban az amerikai társadalom szegényebb 50% a jövedelme 28%-át fizette be évente adóként, illetve egészségbiztosítási prémiumként, 2018-ban ugyanez a jövedelmük 34%-át tette ki.

 

 

Szegényebb 90%

Leggazdagabb 1%

Leggazdagabb 0.1%

Átlagjövedelem 2017-ben

$35 628

$1 380 000

$6 709 075

 

Adópolitika, mint megoldás a vagyoni különbségek problémájára

 

A vagyoni különbségek növekedése az elmúlt 40 évben felveti a kérdést, hogy állami beavatkozás nélkül a vagyoni rés növekedése magától lelassulhat vagy visszafordulhat-e. A 2020-as elnökválasztás demokrata jelöltjei közül többen a saját kezükbe vennék az irányítást, és különböző gazdaságpolitikai változtatásokkal szeretnék visszafordítani ezt a tendenciát. Ezeknek egyik fő eleme a vagyonadó, amely röviden összefoglalva a felhalmozott vagyon alapján adóztatná meg az extrém gazdagokat, és az ebből befolyt bevételt szociális programokba forgatná vissza, többek közt az egészségügybe, illetve családi támogatásokba.

 

A vagyonadó egy potenciális megoldási lehetőség az egyre növekvő jövedelmi és vagyoni különbségek kiegyenlítésére. Az adó egy bizonyos vagyon elérése után lépne életbe, és az így következett állami jövedelem szociális támogatásokba lenne visszaforgatva, ezzel javítva a társadalom szegényebb rétegeinek életkörülményeit és lehetőségeit, így egyszerre csökkentené az extrém gazdagok vagyonát, és nyújtana segítséget a rászoruló családoknak.

 

Miben tér el Bernie Sanders és Elizabeth Warren kampánya?

 

Bernie Sanders és Elizabeth Warren is a vagyonadó bevezetésével kampányol, kisebb-nagyobb eltérésekkel az adókulcsok méretét tekintve. Az alábbi táblázat a két elnökjelölt vagyonadó terveit mutatja be, ahol a vagyon növekedésével nő a fizetendő adó mértéke. A Sanders által támogatott rendszerben az adó fizetése $32 milliós vagyon, a Warren által támogatottban pedig $50 milliós vagyon elérésével lép életbe.

 

 

$32 - $50 millió

$50 - $250 millió

$250 - $500 millió

$500 millió - $1 milliárd

$1 - $2.5 milliárd

$2.5 - $5 milliárd

 

$5 - $10 milliárd

$10 milliárd felett

Sanders: Tax on Extreme Wealth

1%

2%

3%

4%

5%

6%

7%

8%

Warren: Ultra-Millionaire Tax

-           

2%

3%

 

 

 

Az jelenlegi adózási rendszer (piros), összehasonlítva Sanders (fentebb, kék) és Warren (lentebb, kék) tervezetével (forrás: TaxJusticeNow.org )

 

Vélemények és kritika

 

Azonban a vagyonadó bevezetését többen kritizálják, különböző okokból. Problémaként merül fel többek közt, hogy a társadalom leggazdagabb rétege külföldi adóparadicsomokba költözteti a vagyonát, illetve sokan felhozzák az európai vagyonadó-bevezetési próbálkozások sikertelenségét is. Európán belül Belgiumban, Svédországban, Hollandiában, Olaszországban, Izlandon, Svájcban, Norvégiában, Franciaországban, Németországban, Dániában, Ausztriában és Spanyolországban próbálkoztak meg a vagyonadó bevezetésével.

 

Európával összehasonlítva azonban az Egyesült Államok vagyonadójának sokkal nagyobb esélye van a sikerre. Ez többek között köszönhető annak, hogy amíg Európában az ember könnyen elköltözik egy szomszédos országba, ahol nem kell vagyonadót fizetnie, anélkül, hogy komolyabb kompromisszumokat kéne kötnie, az Egyesült Államokban ez így nem lehetséges. A jelenlegi adórendszer szerint a külföldön szerzett jövedelem is bevallásra kerül, így az egyetlen opció a vagyonadó elkerülésére az állampolgárságról való lemondás, ami mind Warren és Sanders adórendszere alatt egy 40%-os, a teljes vagyonra kivetendő kilépési adót vonna maga után. 

 

Ezen kívül az is fontos szempont, hogy amíg a 80-as években bevezetett franciaországi vagyonadó a társadalom viszonylag nagy részét érintette (2016-ban összesen a társadalom majdnem 7%-át), a Sanders-Warren által javasolt opciók az amerikai társadalom leggazdagabb 1%-át érintenék. A francia adórendszerben idővel egyre több módon lehetett mentesülni az adó fizetése alól, többek között festmények, ingatlan, amiben a tulajdonos lakik, illetve vállalkozások, ahol a menedzser a tulajdonos mind adómentesek voltak. Mivel a társadalom nagyobb része volt érintett a vagyonadó fizetésében, hatékonyan tudtak lobbizni a különböző kivételek kiharcolásáért. Ezzel szemben az amerikai kontextusban kisebb az érintett társadalmi réteg, így egyesek szerint kevesebb támogatottságot kapna egy hasonló kivételekért lobbizó csoport.

 

Hogyan viszonyulnak a vagyonadó kérdéséhez a választók?

 

A jelenlegi felmérések szerint a jelentős támogatás a vagyonadó bevezetésére: a demokraták 88%-a, a republikánusok 32%-a, míg a felnőttek 62%-a támogatja a Marist Poll közvélemény-kutatása szerint. Ezzel a vagyonadó a három legnépszerűbb demokrata kezdeményezés között van mind a demokraták és a republikánusok körében, ahogy azt az alábbi táblázat is mutatja.

 

Különböző, alapvetően demokrata kezdeményezések támogatottsága demokraták, republikánusok, és a teljes felnőtt lakosság körében (forrás: FiveThirtyEight)

 

Összegzésképp, a vagyonadó célja, a társadalmi egyenlőtlenségek kiegyenlítése, összhangban van az utóbbi idők erős társadalmi és gazdasági igazságszolgáltatást követelő társadalmi kezdeményezésekkel és érzésekkel. Habár legtöbben még mindig radikális intézkedésnek tartják, a jelenlegi jelentős támogatottság pozitív jelként értelmezhető Sanders és Warren számára: a vagyonadó esélyesen egy olyan ígéret, amely a közép-baloldali szavazókat is át tudja csábítani Warren vagy Sanders pártjára.

- Tóth Borbála

 

Kép: Getty Images

 

Kövesd a Kapitóliumot Facebookon is, hogy ne maradj le a posztokról, illetve további gyorselemzésekről. 

 

 

 

62 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kapitoliumblog.blog.hu/api/trackback/id/tr8515360400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rockjano 2019.12.22. 14:54:04

Szorosan követem a fejleményeket...én nagyon örülnék egy Sanders kormányzatnak...nem lenne könnyű menet az biztos de nagyon érdekes lenne...

különvélemény 2019.12.22. 16:07:42

Tombol a populizmus az amcsi szocialisták körében, persze a szocializmus mindig csak addig szokott tartani, ameddig el nem fogy a "mások pénze".

A vagyonadó kikerülésére nyilván "trükkök százait" fogják bevetni a gazdagok, legegyszerűbb bevásárolnia magát egy cégbe.
Azt soha sem fogják megadóztatni, mert az eddig még mindenhol megbukott, legjobb példa Svédország, ahol óriási szívás volt a vége. Ma ez kb. úgy történne, hogy Kína megvenne mindent az USA-ban, amit kénytelenek lennének eladni az amcsi gazdagok.

Azt is felejtsük már el, hogy a szegényeknek történő pénz szórás bármin is változtat, erre évszázados statisztikák vannak, minden olyan "segély" ami nem átmeneti jellegű, csak konzerválja a szegénységet.
Kaliforniában meg lehet nézni, a balos vezetésnek mit sikerült elérni.

Szalay Miklós 2019.12.22. 16:12:27

Egy általános összefoglaló a társadalmi egyenlőtlenségekről:

egyvilag.hu/temakep/100.shtml

csárlszbrunzol 2019.12.22. 17:21:31

" 1978-ban az amerikai társadalom szegényebb 50% a jövedelme 28%-át fizette be évente adóként, illetve egészségbiztosítási prémiumként, 2018-ban ugyanez a jövedelmük 34%-át tette ki."

Az mennyire zsírállat már, hogy óriási növekedéssel 30 év alatt 6%-nyi növekményt értek el.
Nálunk meg az óriási 2010-es kiengedés után is 50% körül megy az elvonási szint. Emlékeztetőül: a 2009-ig fizetett 65% még ettől is durvább volt.

midnight coder 2019.12.22. 17:22:05

Fasza dolog az a kommunizmus, mi már tudjuk, épp ideje hogy az amcsik is kipróbálják.

CaptainG 2019.12.22. 17:22:52

Mikor fogja mar fel az emberiseg hogy nem kell a tarsadalmi egyenlotlensegeket erobol kiigazitani? Annak sosem volt eredmenye. Tovabba az, hogy elveszunk X-tol es odaadjuk Y-nak szerintem terrorcselekmeny X-el szemben, tehat az allam folyamatos terrorcselekemnyt hajt vegre egyes allampolgarain az adoztatasaval. Tovabba semmi nem garantalja, hogy az igy bejott ado jo helyre fog menni, es nem korrupciora lesz hasznalva. Azt csak egy dolog garantalja matematikailag bizonyithatoan: a minnel kevesebb ado beszedese.

Ajanlom mindneki figyelmebe:
la75.hu/

Mr. Hyde 2019.12.22. 17:29:38

@CaptainG:

A társadalmi egyenlőtlenségek éppen hogy állami erőszak által jönnek létre és termelődnek újra folyamatosan.

.., 2019.12.22. 18:17:19

@CaptainG: az államnak kötelessége elvenni, mert ha nem így tesz, akkor kaszával, kapával majd megteszi az ország szegényebb fele

.., 2019.12.22. 18:20:15

@midnight coder: ennek szerintem semmi köze a kommunizmushoz, annyiról van szó, hogy akinek értelmetlen mennyiségű pénze van (mi indokol 100mrd dollaros vagyont?), abból evente elvennének néhány százaléknyit és közügyekre fordítanák. Ez olyan ördögtől való? Az amerikai szupergazdagok 60%-a örökölte a vagyonát! (azaz nem "keményen" megküzdött érte)

.., 2019.12.22. 18:24:00

@CaptainG: Szerintem ez tévedés. Ahol nem egyenlítette ki valamennyire az állam a vagyoni különbségeket, ott előbb-utóbb forradalom tört ki. Ha pedig nem adózol, ki és miből fog utat építeni/fenntartani? Miből fizeted a tanárok, tűzoltók, ovónők bérét?

különvélemény 2019.12.22. 18:37:42

@..,: "Ez olyan ördögtől való?"

Itt nem az "érzések" számítanak, hanem a matek.
Ha elveszed a pénzét, nem fog semmit sem csinálni, ergo romba dől a gazdaságod, a svédeknek majdnem sikerült.
Elvennéd Bill Gates-től a Microsoftot és szétszórnád a pénzt? Vagy Bezostól az Amazont? Vagy Musktól a Tesla-t és a Spacex-et?
Ez a magántulajdon durva megsértése, ráadásul könnyen (és szinte biztosan) külföldi kézre játszanád az összes nagy amcsi vállalatot. Ez lenne a világ legnagyobb hazaárulása, amit valaha elkövettek.

És hamar elfogyna a lóvé, mert az amcsi baloldalnál senki sem tudja jobban szórni a pénzt, max pár 3. világbeli diktátor.

.., 2019.12.22. 19:06:57

@különvélemény: nem kell elvenni a pénzt tőlük. Ezt senki nem mondta. Évente néhány százaléknyit el kell venni a vagyonukból, amit egyébként pl. Bill Gates saját bevallása szerint meg is tenne!

.., 2019.12.22. 19:10:21

@különvélemény: Ja és Elon Musk szerint pedig nem az a kérdés, h lesz -e valaha alapjövedelem (azaz feltétel nélküli minimáljövedelem), hanem csak az, hogy mikor. www.cnbc.com/2018/06/18/elon-musk-automated-jobs-could-make-ubi-cash-handouts-necessary.html

különvélemény 2019.12.22. 19:13:02

@..,:
Nem érted, két lehetőség van:
1, csak annyit veszel el, hogy stagnáljon, azaz semmit sem tettél az "egyenlőtlenség" ellen, csak egy újabb adó, amit el lehet verni.
2, többet veszel el, és akkor elfogy a vagyona.

Nincs 3. út

Ezért mondom, hogy matek.

különvélemény 2019.12.22. 19:20:24

@..,:

Az alapjövedelem más kérdés, az nyilván elkerülhetetlen lesz előbb-utóbb.

különvélemény 2019.12.22. 19:51:08

A másik dolog, hogy a gazdagok felesleges pénze, mármint amit maga feleslegesnek gondol, vezetett el pl. a SpaceX, és Tesla sikeréhez, mert épeszű ember nem akar rakétát/autót gyártani, 1000 más, sokkal könnyebb módja van a befektetésnek.
Márpedig pont az vezetett a pazarlás megszüntetéséhez az űriparban, valamint a tiszta járművek megteremtéséhez.

Amennyire nem értek egyet a "vagyonadó" bevezetésével, annyira egyetértek a holt tőke kemény megadóztatásával, mint a nem saját használatú ingatlanbefektetések, az Apple készpénzben tárolt százmilliárdjai, stb.
Aki nem fekteti be a pénzét értéktermelő beruházásba, attól el kell venni.

.., 2019.12.22. 20:12:30

@különvélemény: Évi 2%-nyi adóval 200mrd dollárnyit lehetne beszedni. Ettől még nem mennének csődbe, max nem vennék meg a harmadik luxusjachtot végre, és évi 200 mrd dollárral még amerikában is lehet azért kezdeni vmit.

.., 2019.12.22. 20:17:30

@különvélemény: Tökéletesen fején találta a szöget! A törvényjavaslat pontosan az ilyen vagyonokra vonatkozik. Végeláthatatlan készpénzállományokra, amik tőkejövedelmeket generálnak semmi mást. Mondom az amerikai szupergazdagok 60%-a örökölte a vagyont(!). Itt nem Elon Muskról, meg Jeff Bezosról van szó, hanem a régi acél, ingatlan es egyéb -mágnás leszármazottaikról - mi keveset tudunk ezekről, de az amerikaiak többségét ezek rettenetesen irritálják, és van pl. "Patriotic Millionaires" nevű társadalmi kezdeményezés, melynek miliárdosok a tagjai, és ők kifejezetten KÉRIK, hogy adóztassák már meg őket végre.

csakférfi 2019.12.22. 20:54:07

Bírom ezt a logikai bukfencet.
Vegyünk el,....adjuk másnak. Mivel lesz jobb?
Nem lenne logikusabb ha az alacsonyabb jövedelmeket húznánk fel?
Nekem ez jobban bejön. Mellesleg nem kedvelem a mai gazdasági fősodort.
Sem a milliárdosokat.
Én meg élnék nélkülük.
Őket csak a pénzükért szolgálják. Márpedig az ember nem szolgának születik.

midnight coder 2019.12.22. 21:35:33

@Mr. Hyde: Ja. Ott ahol ez megszűnt, tiszta paradicsom alakult ki az ott lakó átlagpolgárnak, lásd Venezuela, Észak-Korea, korábban a volt szoci blokk országai. Ja bocs, nem is, akkora nyomor lett az eredmény, hogy a fal adta a másikat.

midnight coder 2019.12.22. 21:44:09

@..,: Először is, ott a probléma, hogy elég nehéz azt mondani, hogy 1% elvétele jogos, 10% elvétele meg már nem. A másik gond az ezzel, hogy az egész gazdaság hatékonyságát csökkenti. A gazdagok általában a vagyonuk pici töredékét fordítják csak magukra, és minél nagyobb a vagyon, annál kisebb ez a százalék. Na most, ha teszem azt megadóztatod Elon Musk-ot, az esetleg azt jelenti, hogy ezzel az utcára küldesz egy rakás Teslánál dolgozót azért, hogy a kábszerfüggő gettópatkány több drogot tudjon venni magának.

Gleccsertetű 2019.12.22. 21:45:20

@..,: csak az a cég menne tönkre és azok a munkások vesztenék el állásukat akik a luxusyachtgyárban dolgoznak

midnight coder 2019.12.22. 21:50:02

A kommunizmus amúgy pont ebbe dőlt bele. Azt hitték, hogy a tőkés felesleges. Holott egy igen fontos szerepe van a társadalomban: ő foglalkozik azzal, hogy a tőkéje hatékonyan legyen befektetve. Ez hiányzott a rendszerből, ezért volt az, hogy minél feljebb léptél a hierarchiában, annál inkább szart bele mindenki mindenbe. Beszerezzük a drága gyártósort nyugatról kemény valutáért, de arra már senki nem gondol, hogy szóljon a Jóskának hogy vigye fedett helyre télire... Emlékszem a szocialista aratásokra, amikor az utak széle vastagon volt búzával borítva, mert senkinek nem jutott eszébe, hogy kellene egy kurva ponyvát tenni az IFA platójára, hogy ne fújja le a menetszél a termés jó részét... A gyárak vezetését nem érdekelte a minőségbiztosítás, max. akkor foglalkoztak ilyesmivel, ha nyugatra ment az áru - ezért is volt nagy hívószó akkoriban az exportról visszamaradt - és a vége felé már nemigen költöttek termékfejlesztésre sem.

midnight coder 2019.12.22. 21:53:47

@Gleccsertetű: Persze... Mert az egyes multiknál dolgozók nem a tőkés által befektetett pénzből dolgoznak. Mert a multiknak beszállító cégek nem a multiktól függenek. Mert a kismillió szolgáltató cég, a pizzafutártól a takarítócégig nem a multik, illetve a náluk dolgozók pénzéből élnek...

Amúgy szívből kívánom, hogy az amcsiknál győzzön a forradalom, és teljen el vagy 20 év nyomorban, és aztán a törvényszerűen bekövetkező ellenforradalom egyszer és mindenkorra söpörje el a baloldal nevű agyrémet a bolygóról.

Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember · http://elmenypark.net 2019.12.22. 22:00:51

Azért az is megér egy jó kérdést, mennyire tekintenek fejlettnek és érzik magukat jól egy olyan világban, ahol nyomornegyedek mellett autókáznak el és bárhova mennek, kell egy rakás testőr és az emberrablástól félnek a legjobban? A világ ilyen értelemben még alig nőtt ki a gyerekkorból.

.., 2019.12.22. 22:18:15

@midnight coder: Ha magánvagyonok 2%-át elvesszük évente, azzal valószínűleg sehány ember nem kerül az utcára, de ha mégis, akkor a túloldalon vszleg tízszer annyi ember jár jobban a beszedett pénzből. Az meg, hogy a szupergazdagok mekkora részét költik magukra... hááát nézd meg a ney yorki 100milliós apartmanokat, a szi tén 100 meg 50 milliós magángépeket, luxusyachtokat. Na ezeket a pénzeket nyugodtan csengessék csak be az államkasszába - mindenki jobban fog járni. A luxusyacht-gyárban dolgozókat hadd ne sajnáljam.

.., 2019.12.22. 22:22:13

@midnight coder: A baloldal nevű "agyrém" szüntette meg a nyomort az addigi népesség 90%-a számára a 19.sz-ban. Úgy látszik állami kontroll nélkül minden határon túl nő az ultra gazdagok vagyona, és arányaiban csökken az alsó 50%-é, ezzel kezdeni kell vmit úgy hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon. Évi néhány % vagyonadót ki kell bírnia egy gazdaságnak.

.., 2019.12.22. 22:28:50

@midnight coder: A tőkésről és a kommunizmusról szóló fejtegetéseddel maximálisan egyetértek, a kommunizmus életképtelen. De a mostani demokrata programban szereplo javaslat nem tőkeellenes, mondom amerikaban ez olyan szintű napi téma, h patrióta milliomosok adnak be kervenyt, nyilt levelet, miegymást, higy növeljék már meg végre az adójukat, mert nem bírják nézni a társadalmi igazságtalanságot, nameg a közszolgáltatások minőségét. A hatvanas években az usaban amúgy volt 90%-os szja kulcs is, mégsem ment tönkre semmi!

különvélemény 2019.12.23. 04:27:49

@..,:
Még mindig nem megy a matek. Ez nem alkudozás kérdése.
Ha kevesebbet veszel el, mint amivel gazdagodik, az jövedelemadó, márpedig fentebb vagyonadóról beszélnek.
A vagyonadónál elfogy a pénzed.

Pont, amit számolgatsz, hogy hú... 200 milliárd... mutatja, hogy ez is csak egy csesszünk el egy valag pénzt mások zsebéből, semmi köze az "egyenlőtlenségek megszüntetéséhez", amivel kampányolnak.

A baloldal mindig ilyen hazugságokra, csúsztatásokra, demagógiákra építette kampányát, aminek viszonylag könnyű bedőlni, mert az irigységre, meg a szegények megsegítésére alapoznak, de a szegényeken nem segítesz, csak a gazdaságot teszed tönkre.

különvélemény 2019.12.23. 04:34:32

@..,:
Nem, nem ilyenekre.
A fentiek általános vagyonadók.
A holt tőke adóztatása nem járna adóbevétellel, mert inkább befektetnék a pénzüket, mint leadózzák és ezzel elveszítsék. Ami pörgetné a gazdaságot, ami segítene a szegényeken, mert amint elkezdene nőni a gazdaság, elfogyna a munkaerő, ami növelné a fizetéseket.
Persze a hazug baloldal közben ellenőrizetlen migrációval hátráltatja a folyamatot, tehát itt is a szegények ellen küzd.
A minimálbér emelgetés, a baloldal másik nagy fegyvere is a szegények és képzetlenek ellensége, pedig milyen jól hangzik. Van akinek nem ér 15 dollárt a munkája, így az ki lesz rúgva és automatizálással helyettesítik, így még több szegény lesz, a gazdag még hatékonyabb lesz.

DFK 2019.12.23. 07:13:01

Nem inkább úgy kéne csökkenteninaz egyenlőtlenséget, hogy az alul lévőket emeljük fel? Mert attól, hogy a gazdagoktól elveszünk, a szegények helyzete nem lesz jobb (legfeljebb a proli sárga irígység érzi jobban magát).

midnight coder 2019.12.23. 07:17:09

@..,: "patrióta milliomosok adnak be kervenyt, nyilt levelet, miegymást, higy növeljék már meg végre az adójukat"

Ha valaki nagyon ki akarja egyenlíteni a társadalmi különbségeket, akkor most is megteheti. Ahogy Pl. Bill Gates-ék teszik is. És ez kb. 1000x hatékonyabb, mint ha állam bácsi kezd el szociálpolitikát folytatni, ahol a pénz 90%-a szétfolyik, anélkül hogy segítene bárkin is, kivéve pár száz bürokratát. Az a milliomos aki ezt szorgalmazza az nem patrióta, hanem a demokraták farvizén evezve akar sokat lopni.

" A hatvanas években az usaban amúgy volt 90%-os szja kulcs is, mégsem ment tönkre semmi!"
Egy nagytőkés a 60-as években nem igazán sokat SZJA-zott, és pláne nem feltétlenül ott ahol lakott.

midnight coder 2019.12.23. 07:19:51

@különvélemény: "A holt tőke adóztatása nem járna adóbevétellel, mert inkább befektetnék a pénzüket, mint leadózzák és ezzel elveszítsék."

Viszonylag kevés a holt tőke. Egy milliárdos nem annyira a párnacihában őrzi a pénzt, hanem részvényeket vesz.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.12.23. 07:39:17

szocializmus jon a zusaban?
sok sikert.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.12.23. 07:43:03

@..,: h patrióta milliomosok adnak be kervenyt, nyilt levelet, miegymást, higy növeljék már meg végre az adójukat, mert nem bírják nézni a társadalmi igazságtalanságot,"
adakozzanak. ki tiltja?
ezeket a hujesegeket tenyleg elhiszed? aki ilyeneket mond az nem szja.t fizet hanem osztalekadot. vagy azt sem mert mar timbuktuban pihen a penze3. ti meg paras szemmel elhiszitek...

yourmomtits 2019.12.23. 09:10:24

@..,: kérvényeket adnak be? miért nem adakoznak? te nagyon naiv vagy.

arckönyv 2019.12.23. 09:53:55

az nem kérdés, hogy ezzel a helyzettel kell valamit kezdeni. számomra kérdéses mi fog történni azzal a pénzzel amit elvesznek a gazdagoktól. a profit elosztásán lehetne változtatni, sokkal nagyobb részben kellene a dolgozóknak részesülni, az olló így fog zárulni (vagy legalább nem ilyen ütemben nyílni), és mégsem egy feneketlen kútba lenne öntve a sok pénz.

.., 2019.12.23. 10:21:54

@yourmomtits: Azért mert adakozással nem tudnak a köszolgáltatásokon javítani. Nem tudnak több/jobb iskolát utat venni, vagy ingyen korhazat mukodtetni. Ez az állam feladata és ők szívesen hozzájárulnának nagyobb mértékben. www.theguardian.com/commentisfree/2019/nov/06/america-tax-rich-wealthy-people-patriotic-millionaires

.., 2019.12.23. 10:24:08

@FILTOL: tájékozódj kicsit, mielőtt olyasmiről beszélsz, amiről még valószínűleg nem hallottál. Az USAban ez létező dolog www.theguardian.com/commentisfree/2019/nov/06/america-tax-rich-wealthy-people-patriotic-millionaires

.., 2019.12.23. 10:27:26

@midnight coder: Erről is megy egy vita, h mi a hatékonyabb. De a fő probléma, hogy a többség ott is úgy érzi, h az értelmetlen mennyiségű vagyonból nem ad szívesen. Az átlagos adakozás mértéke A 0.2%-ot sem éri el, még Bill Gates ék milliárdos alapítványa sem tudja felhúzni. Ezért kéne fix 1-2-3%. Amelyik tőkés ebbe belebukik, az vszleg meg is érdemli.

.., 2019.12.23. 10:31:15

@különvélemény: Hiába sértegetsz a matekkal, mérnök vagyok, nem okoz gondot hidd el. Évi 2%-ot ad a vagyonából a közösbe a 100M dolláron felüli vagyonából slussz. Mi ezen olyan hüde nagy megfejteni. Ha 100M dollárra csökken a magánvagyona, megszűnik számára az adó. Vezesd már le, hogy emiatt miért áll le a gazdaság.

.., 2019.12.23. 10:35:47

@különvélemény: Ja és mi azon a hazugság, csúsztatás, hogy a felső 1%-nál több a vagyon, mint az alsó 50-nél, és ezen változtatni kell, mert létezik társafalmi igazságosság is. Ha szerinted ez hülyeség, akkor miért van egyáltalán adó a világon? Segítek, az a jövedelemelosztás eszköze, és csak az adott kormányon múlik, h hogyan használja.

Színes Géza 2019.12.23. 11:01:06

Mikor halnak ki végre a Földről az egyenlősdi kártékony, ostoba hívei?
Az emberek nem egyformák tehetségben, szorgalomban, munkakedvben, intelligenciában, kockázatvállalási hajlandóságban stb.
Nem, nem kell elvenni a sikeres emberek pénzét!

midnight coder 2019.12.23. 11:34:19

@..,: Ha az amcsi milliárdosoknak le kell adniuk 1-2% jövedelmet az amcsi redneck alkeszek és drogosok támogatására, az kb. azt jelenti, hogy 1-2% melóst ki fognak rúgni az amcsi gyárakból. Vagy többet. A komcsik azt nem fogják fel, hogy a milliárdosok pénze nem egy toronyban felhalmozott rakás arany, amiben minden reggel fürdenek mint a Dagobert bácsi, hanem részvények amik működő cégekben vannak befektetve, akár azokban is ahol épp Te dolgozol.

.., 2019.12.23. 11:44:17

@Színes Géza: Senki nem mondta, hogy egyenlők, de az ordító, perverz, kártékony, akár a nemzet stabilitását veszélyeztető értelmetlen vagyoni differenciákat igenis simítani kell

.., 2019.12.23. 11:48:57

@midnight coder: Nagyon jó példa! A multi - ahol dolgozom - vezérigazgatója cca 10M dollart visz haza évente. 10 ev alatt meg is van a szazmillioja. Ha az efeletti resznek le kell adnia a 2%-át, az hidd el, az égvilágon semmiféle kapcsolatban nem lesz semmiféle leépítéssel. Ha a vagyon csak működőtőkeként létezne, akkor kik a 100millio dolláros luxusingatlanok, luxusjachtok, és magánrepülők vásárlói? Az a pénz honnan van? Az aranyban, ingatlanban, vagy épp műtárgyakban felhalmozott vagyonok hogyan jelennek meg működőtőkeként a gazdaságban?

.., 2019.12.23. 11:59:08

@midnight coder: Érdekes amúgy, hogyha a gazdagok adóztatása felmerül, milyen mennyiségű fogadatlan prokator jelenik meg hirtelen. Mégis mire fel? Miért gondoljuk, h az extra profitra törekvésből képtelenség visszavenni néhány százalékot, miért ördögtől való egyáltalán tervbe venni, h kicsit többet veszünk el attól, akinek eleve több van (sokadszorra: az usa milliárdosainak 60%-a örökölte és nem megkereste a vagyonát). Néhány évtizede dupla mértékű volt az elvonás a legfelső jövedelmi réteg számára a mostanihoz képest, és az amerikai gazdaság köszönte szépen szárnyalt. Miért ne lehetne legalább ahhoz visszatérni?

.., 2019.12.23. 12:01:23

@midnight coder: Ha meg a részvényesek vesznek 1-2%-kkal kevesebb részvényt max leesik az árfolyam néhány százalékot, na bumm, volt már ilyen, majd visszamegy (ahogy az kb hetente meg is történik puszta pletykák hatására)

midnight coder 2019.12.23. 12:50:29

@..,: Azért, mert egy rakás ember át tudja látni a legegyeszerűbb dolgot, amit a kommunista nem. Azt, hogy a felső 1% pénze munkahelyekben van. Itt a kérdés az, hogy akarsz-e pénzt átcsoportosítani a termelő szférából a lumpenprolik kábszeradagjának a finanszírozására. Erre pedig kevés épeszű ember mond igent. Pláne egy olyan USA-ban, ahol amúgy is komoly gondok vannak a termelőszféra versenyképességével.

De én drukkolok nekik, minél előbb vezetik be az amcsik a kommunizmust, annál korábban akasztják fel ott az összes amcsi kommunistát, ami az európai kollégáik számára is bezár egy rakás pénzcsapot.

Bkkzol 2019.12.23. 17:01:23

Történelmileg eddig mindig "sikeresek" ezek az akciók. Francia forradalom, orosz forradalom.... Valóban időszerű volna egy komcsi vezetés, rekvirálással egybekötve.... a Soros és társai kicsit magukba szállnának és elgondolkodnának, hogy hova menjenek (Luxemburg...) a lusta színes népségnek meg lenne 1-2 jó éve mire felélnék a munka nélkül szerzett pénzt.

.., 2019.12.23. 17:12:29

@midnight coder: ~150M ember támogatja az ötletet, még a repubikánusok harmada is. Őket mind lekommunistázni innen a balkánról egy fotelból pörköltszaftos pólóban - hiteltelen. A családosok, óvónők, rendőrök, közszolgák, akiknek jórészt menne a pénz meg elkennék a szád, ha lelumpenproliznád őket.
Néhány évtizede az USAban a duplája volt a legfelső jövedelemkulcs a mostaninak, ami nagyjából (jövedelem kb= vagyon gyarapodása) megegyezne a mostani vagyonadó terhelésével - az USA nem omlott össze akkor sem, működött a gazdaság, a munkahelyek rendben voltak. Valószínűleg az összefüggés, amit eröltetsz, egyszerűen nem is létezik. Csupán azért mert néhány ezer embertől elveszed a vagyona 2%-át, még nem fognak munkahelyek milliói megszűnni. De ha mégis, a túloldalon évi 200Mrd dollárból lesznek majd új munkahelyek is.

.., 2019.12.23. 17:13:53

@midnight coder: Ja, és a hipergazdagok előbb fognak lámpavason lógni, mint bármilyen kommunisták (akik az USAban természetesen nem is léteznek), ha ez így megy tovább, ahogy az utóbbi 20 évben.

Wildhunt 2019.12.23. 17:51:52

@..,: de. Pont az USA-ban tudnának. Ott nyithatnak magániskolát, magánkórházat, szegényházat, amit csak akarnak.

.., 2019.12.23. 18:14:40

@Bkkzol: na és vajon mi volt az oka / kiváltója a francia és orosz forradalomnak? A fékevesztett fényűzés, az arrogáns uralkodóosztály viselkedése, miközben a többség éhezett ("nincs kenyerük? Egyenek kalácsot!" ...ugye). Pont az ehhez hasonló végkifejletet kellene megelőzni. Kevés pénz adni a közösbe kvázi önként, nehogy jöjjenek és mindet vegyék el - erővel...

midnight coder 2019.12.23. 19:16:10

@..,: "~150M ember támogatja az ötletet, még a repubikánusok harmada is."

A kommunizmust is sokat támogatták, aztán lett belõle úgy 120 millió halott és több milliárd földönfutó mire rájöttek hogy baromság. Az amcsik még nem tapasztalták ezt meg, ráadásul a KGB hajdani szorgos munkájának következtében egy csomó idióta elhiszi, hogy ez a dolog működhet.

"Néhány évtizede az USAban a duplája volt a legfelső jövedelemkulcs a mostaninak"
Szerinted a szupargazdagok mennyire SZJA-znak ? Egyáltalán mennyire veszik ki a profitot a cégükből ?
Szerintem te világéletedben alkalmazott voltál, és fogalmad sincs arról, hogy hogy működik egy cég.

"De ha mégis, a túloldalon évi 200Mrd dollárból lesznek majd új munkahelyek is. "
Ja, a termelő ágazatból csoportosítsunk át egy rakás pénzt a szociális szférába, az biztos jó lesz...

"na és vajon mi volt az oka / kiváltója a francia és orosz forradalomnak?"
A francia forradalom nem kommunista forradalom volt, hanem polgári. Ezzel együtt ott is hullott a nép rendesen, és pont az átlagpolgár nem profitált belőle a világon semmit. Az orosz forradalom mögött pedig leginkább külpolitika okok álltak.

Wildhunt 2019.12.23. 19:52:05

@..,: az ominózus mondatot az ihlette, hogy ha a péknél elfogyott a kenyér, akkor a kalácsot kellett a kenyér áráért adni. De persze ez annak, aki csak a Lenin összest olvasta nem sokat mond. Javaslom még hangulatkeltésre az első éjszaka jogát. A francia forradalom okai meg picit bonyolultabbak. Leginkább az önkényre és Az abszolutizmusra vezethetők vissza.

.., 2019.12.23. 19:58:01

@midnight coder: ezt a kommunizmus dolgot nyugodtan engedd el full gáz :) az usa-ban valószínűleg pontosan 0 a mi fogalmaink szerinti kommunisták száma. A legfelső 0.01% vagyonadóztazásáról van szó, ha ez szerinted kommunizmus, akkor fogalmad sincs a szó jelentéséről. Jövedelemkulcsot mondtam, nem szja-t, azaz osztalék és vagy tőkejövedelemről (is) beszéltem, ami annak nagyságától függ. Értő olvasás... alkalmazott és egyéni vállalkozó is vagyok, úgyhogy ez is melllé, mint a másik nagyokosé, aki szerint a matek nem az erősségem...

midnight coder 2019.12.24. 05:32:45

@..,: "az usa-ban valószínűleg pontosan 0 a mi fogalmaink szerinti kommunisták száma"
A SZU-ban sem igen lehetett 1% felett Lenin elvtársék előtt.

"A legfelső 0.01% vagyonadóztazásáról van szó, ha ez szerinted kommunizmus, akkor fogalmad sincs a szó jelentéséről"

Ez egy folyamat amit az amcsi baloldal elkezdett a liberális amcsi társadalom bedarálására. Benne van ebben sok minden más is, Pl. a fegyverellenes hecckampány. A cél a polgárokból alattvalót csinálni mint Európában.

.., 2019.12.24. 10:49:01

@midnight coder: Ja értem. Tehát a minimálbér emelés, az igazságosabb jövedelemelosztás alattvalót csinálna belőlük :) Rendben, nincs is több kérdésem.

csárlszbrunzol 2019.12.24. 10:51:10

@midnight coder: ""De ha mégis, a túloldalon évi 200Mrd dollárból lesznek majd új munkahelyek is. "
Ja, a termelő ágazatból csoportosítsunk át egy rakás pénzt a szociális szférába, az biztos jó lesz..."

Jó hát! Az inflációnak jót is tenne! :O

Wildhunt 2019.12.24. 13:29:15

@..,: nem. Nem az alkotmányos jogok szűkítése csinálna belőlük alattvalót. Jó kommunistaként hazudsz, kiforgatod a másik szavait.