Tegnap volt 99 éve, hogy a 19. alkotmánykiegészítés ratifikálásával országos szinten mindenhol kiterjesztésre került az általános választójog a nőkre is az Egyesült Államokban. Ennek apropóján a szokásos hétfői cikkemben ezúttal a nők politikai szerepvállalásáról szeretnék egy érdekes történetet megosztani. Ennek főszereplője Jeannette Rankin, Amerika történetének első női képviselője, aki még az általános női választójog bevezetése előtt, 1916-ban lett a képviselőház tagja, és talán nem is sejtette, hogy mennyire a történelem középpontjába fog kerülni.
Mikor Rankin 1916-ban elindult a képviselőségért Montana államban, még messze nem volt lefutott, hogy az Egyesült Államok belép-e az első világháborúba. Kampánya épp ezért ennél lokálisan sokkal fontosabb kérdésekre volt kihegyezve, mindenekelőtt a helyi korrupt elit legyőzésére, akiket a Washington Post szerint (mely cikkre még sokat fogok hivatkozni) a rézlobbi tartott a kezében. Rankin emellett a szüfrazsett-mozgalom tagja is volt, és támogatta a női választójog országos kiterjesztését. A lentebbi szórólap a kampány idejéről származik, és jól látható belőle, hogy mely témák kapták nála a legnagyobb hangsúlyt, külpolitikáról viszont szó sem esik:
Szórólap Jeannette Rankin kampányából (forrás: The Saturday Evening Post)
Az új kongresszust 1917. április 2-án iktatták be, Rankin pedig óriási ovációt kapott: a leírások szerint akkora volt a taps, hogy kétszer is meg kellett hajolnia. Az új törvényhozás már aznap este hatalmas feladatot kapott: közös ülésükön Woodrow Wilson elnök felkérte őket, támogassanak egy németek elleni hadüzenetet. Két nappal később a szenátus nagy többséggel megszavazta a hadüzenetet, így a döntés átkerült a képviselőházhoz.
Rankinre hirtelen óriási nyomás nehezedett minden oldalról. A leírások szerint Montana-ban a hangulat háborúellenes volt, és ő maga sem gondolta, hogy a katonai beavatkozás lenne a helyes megoldás. Tudta azonban, hogy szavazatával nem csak államát, de az amerikai lakosság körülbelül felének véleményét is képviselni fogja. A szüfrazsett-mozgalomban sokan úgy érezték, itt a lehetőség bizonyítani, hogy a nők is ugyanannyira szeretik országukat, mint a férfiak. Mások úgy érveltek, a háborút a férfiak akarják, így neki nem szabadna azt támogatnia.
A képviselőház hosszasan vitatkozott az ügyben, így végül a szavazás április 6-a hajnalig húzódott. A New York Times akkori írása szerint (melyet szintén a fentebbi Post-cikk idéz) Rankin meggyötörtnek látszott, olyannak, “mint aki az összeomlás szélén áll”. Mikor először elhangzott a neve, hallgatott, az írnok pedig folytatta a névsorolvasást. Ekkor odament hozzá Joseph Cannon, volt házelnök, és legendás képviselő, és arra biztatta, szavazzon belátása szerint, hisz “ő képviseli az ország összes nőjét”. Mikor ismét rá került a sor, felállt, és azt mondta:
“Szeretnék kiállni az országom mellett, de a háborút nem támogathatom.”
Rankin mellett még negyvenkilenc képviselő szavazott a háború ellen, de az ő történetük sokkal kevésbé maradt fenn. Ennek ellenére a képviselőház elsöprő többséggel megszavazta a hadüzenetet, ezzel új korszakot nyitva az amerikai geopolitikában.
Rankin - részben talán emiatt is, de nem kizárólag - 1918-ban elvesztette a választást, így két év után kikerült a képviselőházból. 1940-ben azonban ismét nyerni tudott, így mikor Pearl Harbor megtámadását követően az elnök (ezúttal már Franklin D. Roosevelt) ismét a kongresszus támogatását kérte a hadüzenethez, ő másodszor is ott ült a képviselők között. Ekkor ő volt a teljes törvényhozás (beleértve a képviselőházat és a szenátust is) egyetlen tagja, aki a háború ellen szavazott. Egy későbbi interjújában azt mondta, egyik szavazatát sem bánta meg.
A cikk hivatkozással nem ellátott információi a Washington Post 2017-es cikkjéből származnak.
Kövesd a Kapitóliumot Facebookon is, hogy ne maradj le a posztokról, illetve további gyorselemzésekről.
(Kép forrása: Getty)
