Kapitólium

Amerikai politika blog

Az első női képviselő legfontosabb szavazata

2019. augusztus 19. 18:31 - sziga96

Amikor egyetlen embertől várták ötvenmillió képviseletét

rankin.jpeg

Tegnap volt 99 éve, hogy a 19. alkotmánykiegészítés ratifikálásával országos szinten mindenhol kiterjesztésre került az általános választójog a nőkre is az Egyesült Államokban. Ennek apropóján a szokásos hétfői cikkemben (amit ezen a héten - egyhónapos pihenőm lezárultával - legalább még egy fog követni!) ezúttal a nők politikai szerepvállalásáról szeretnék egy érdekes történetet megosztani. Ennek főszereplője Jeannette Rankin, Amerika történetének első női képviselője, aki még az általános női választójog bevezetése előtt, 1916-ban lett a képviselőház tagja, és talán nem is sejtette, hogy mennyire a történelem középpontjába fog kerülni.

 

Mikor Rankin 1916-ban elindult a képviselőségért Montana államban, még messze nem volt lefutott, hogy az Egyesült Államok belép-e az első világháborúba. Kampánya épp ezért ennél lokálisan sokkal fontosabb kérdésekre volt kihegyezve, mindenekelőtt a helyi korrupt elit legyőzésére, akiket a Washington Post szerint (mely cikkre még sokat fogok hivatkozni) a rézlobbi tartott a kezében. Rankin emellett a szüfrazsett-mozgalom tagja is volt, és támogatta a női választójog országos kiterjesztését. A lentebbi szórólap a kampány idejéről származik, és jól látható belőle, hogy mely témák kapták nála a legnagyobb hangsúlyt, külpolitikáról viszont szó sem esik:

 

rankinballot610x315.jpg

Szórólap Jeannette Rankin kampányából (forrás: The Saturday Evening Post)

Tovább
Szólj hozzá!

Kik ittak a legtöbbet a szesztilalom alatt? Akik azt megszavazták.

2019. augusztus 12. 15:54 - sziga96

A "zöldkalapos férfi" története

george_l_cassiday_cph_3b15780.jpg

A szesztilalom szűk tizenöt éve az amerikai történelem egyik legtöbbször feldolgozott időszaka. Az átlagos magyar olvasónak is ismerősen hangozhatnak az olyan kifejezések, mint az “üvöltő húszas” évek, vagy az olyan nevek, mint mondjuk Al Capone-é. Az ilyen történeteben rendszeresen kulcsszerep jut egy dolognak: az alkoholfogyasztásnak. Valóban, annak ellenére, hogy elvileg a szeszes italok árusítása tilos volt, mindenki hozzájuthatott, ebben pedig élen jártak a képviselők, akiknek ki sem kellett lépni a irodaépületből, ha megszomjaztak. 

 

Mikor 1919-ben a 18. alkotmánykiegészítés ratifikálásával érvénybe lépett a szesztilalom, a társadalom egy komoly része ujjongva fogadta. A századelőre hatalmas problémává vált az alkoholfogyasztás, melynek egyrészt komoly kárvallotjai voltak a vállalkozások (a férfiak rendszeresen el-elmaradoztak a munkából egy komoly tivornya után), másrészt pedig a választójogot és ezzel együtt politikai hatalmat épp ekkoriban szerző nők, akik az alkoholnak köszönhetően rendszeresen váltak családon belüli erőszak áldozataivá. A szesztilalom kezdetét tehát sokan üdvözölték, többségük azonban hamar realizálta, mit is jelent az valójában, így vált például a képviselői irodaház egyre gyakoribb látogatójával George Cassiday, a “zöldkalapos férfi”.

 

s4791-lg.jpg

Szesztilalompárti plakát az első világháború idejéből, szöveg: "Engem támogatnál inkább, vagy az italt?" (forrás: Ohio Historical Society)

Cassiday egy világháborús veterán volt, aki leszerelését követően, hasonlóan sok társához, nem talált magának egyből polgári foglalkozást, így elkezdett szeszcsempészettel foglalkozni. 1920-ban kötötte őt össze egy barátja két képviselővel, így került be a politika legmagasabb köreibe. Cassiday gyorsan hírnevet szerzett magának az államférfiak között, és nem sokkal később saját bevallása szerint már 35-38 liter alkohollal járkált a Kapitóliumba és a tőle nem messze lévő képviselőházi irodaépületbe. Amikor pedig már kezelhetetlenné vált a megrendelések száma, az egyik képviselő intézett Cassiday-nek egy irodát az épületen belül, ahol tárolhatta a rengeteg szeszt, és gyorsabban le is szállíthatta azt. A leírások szerint bár a szoba jól megbújt a pincében, aggodalomra amúgy sem volt oka: állítólag a kongresszus által választott kapitóliumi rendőrség tagjait ugyanúgy érdekelték portékái.

 

1925-ben aztán Cassiday-t utolérte a törvény keze: a rendőrök elkapták őt egy alkohollal teli aktatáskával, az ügy pedig viszonylag nagy hírverést kapott. Mikor letartóztatták, egy zöld kalapot viselt, így ragadt rá a “zöldkalapos férfi” név. Cassiday-t kitiltották a képviselőház területéről, nem maradt azonban sokáig munka nélkül: szolgáltatásai felkeltették a szenátorok érdeklődését is, és hamarosan a képviselői irodaépülettől nem messze lévő szenátusi irodaépület visszatérő vendége lett. Négy évvel később egy nagyobb rendőri razzia során lefoglaltak nála körülbelül 250 liter szeszesitalt, 1930-ban pedig egy Roger Butts nevű ügynök vezetésével sikerült rajtaütni egy tranzakció során, a bíróság pedig 18 hónap börtönre ítélte. Butts úgy került be a történelemkönyvekbe, mint “a száraz kém” (a korban a szesztilalmat támogatókat “száraznak”, míg az azt ellenzőket “nedvesnek” hívták). Cassiday 1930-ban a börtönből írt öt hatalmas visszhangot kiváltó cikket a Washington Postba, melyben bár nevek nélkül, de részletesen leírta, hogy vált a politikai elit fő szeszcsempészévé. Ezekben többek között azt is leírja, karrierje fénykorában akár a képviselők nyolcvan százalékának is szállíthatott szeszesitalokat. 

 

Cassiday művelete csak a jéghegy csúcsa volt: bizonyos becslések szerint csak a fővárosban háromezer illegálisan működő kocsma üzemelhetett legális üzletek hátuljában, emeletein. 1933-ban zárult le ez a korszak a huszonegyedik alkotmánykiegészítés ratifikálásával. A szesztilalmat általában az amerikai történelem egyik legnagyobb öngóljaként tartják számon, az újabb kutatások szerint azonban mégsem volt teljesen értelmetlen: a számok azt mutatják, hatására tényleg csökkenhetett az alkoholfogyasztás, és csökkenhetett a bűnügyi (legalábbis a gyilkossági) ráta.

 

 

Kövesd a Kapitóliumot Facebookon is, hogy ne maradj le a posztokról, illetve további gyorselemzésekről. 

 

(Kép forrása: Library of Congress)

Szólj hozzá!

Egy afroamerikai legenda és egy volt klántag szimbolikus üzenete

2019. augusztus 05. 16:44 - sziga96

Thurgood Marshall beiktatásának története

imgtk26sze7lrkqu2zxk4yg6na.jpeg

Szokás szerint minden hétfőn egy érdekességgel jelentkezem az amerikai történelemből. Ezúttal a szemem Thurgood Marshall, az amerikai legfelsőbb bíróság első fekete tagjának eskütételén akadt meg. Jelölésekor a polgárjogi mozgalmak időszaka még messze nem ért véget, így bekerülését a legmagasabb bírói testületbe elég sok kritika érte. Ő és a bíróság azonban kihasználták az alkalmat, hogy az eseményt egy szimbolikus üzenetté alakítsák.

 

1967-ben járunk, három évvel a polgárjogi törvény, és két évvel a választójogi törvény után, mikor Tom C. Clark (némileg kikényszerített) visszavonulásakor Lyndon Johnson úgy döntött, Thurgood Marshallt jelöli az ő helyére, első feketeként. A jogász ekkorra több pozícióban is képviselte már az Egyesült Államokat, így kellő tapasztalattal rendelkezett, ennek ellenére egy megdöbbentően nagy számú (tizenegy a szavazatot leadó nyolcvanból) szenátor, kivétel nélkül délinek tekinthető államokból, szavazott kinevezése ellen. Az ellenszél ellenére sikerült őt megszavazni, Marshall azonban úgy gondolta, szimbolikus gesztust kell gyakorolnia. Ezért választotta, hogy alkotmányos esküjét Hugo Black bíró előtt tegye le.

 

Tovább
Szólj hozzá!

Sok konfrontáció, kevés nagy pillanat

2019. augusztus 01. 16:10 - sziga96

Ilyen volt a második demokrata vita második estéje

dem-debate-2-15.jpg

Csütörtök hajnalban került sor a második demokrata vita második felvonására a detroiti Fox Színházban. A tét ugyanaz volt, mint az első estén (melyről itt írtam): mivel a következő, szeptemberi eseményre már magasabb lesz a bejutási küszöb, a kisebb jelölteknek ez volt az utolsó nagy esélyük, hogy egy jó teljesítménnyel eggyel magasabb szintre emeljék a kampányukat. A pálya ma sokkal kevésbé szakadt ketté a tegnapihoz képest, konfrontációból azonban így sem volt hiány.

 

Míg az első este témája - előre megjósolható módon - a két progresszív éllovas, és a mérsékeltebb mezőny közötti harc volt, itt sokan a Joe Biden és Kamala Harris közötti meccs újrajátszására számítottak, melyben legutóbb a volt alelnök húzta a rövidebbet (erről itt írtam). A mai este két nagy riválisa többször egymásnak is ment, ezúttal azonban legalább ugyanennyi alkalommal próbálták őket sarokba szorítani a kisebb jelöltek. Csakúgy, mint tegnap, egyértelmű győztest ezúttal sem avathatunk.

Tovább
Szólj hozzá!

Színpadra vitt pártszakadás

2019. július 31. 16:42 - sziga96

Így alakult a második demokrata tévévita első estéje

download_6.jpeg

Magyar idő szerint ma hajnalban tartották a második demokrata vita első estéjét a Fox Színházban, a Michigan állambeli Detroitban. A tét sok jelöltnek nagy volt: a következő alkalomra már magasabb lesz a bejutási küszöb, sokukat alighanem most látjuk a tévében utoljára, így nekik muszáj volt agresszívebben, határozottabban képviselniük álláspontjukat, hogy ne maradjanak le. A végeredmény pedig egy kemény progresszív-mérsékelt vita lett, ami mindenekelőtt is a párt identitásválságára világított rá.

 

A mai este irányára már a mai jelöltek összetételéből is lehetett tippelni. Szemben az előző alkalommal (melyekről itt és itt írtam), ezúttal sikerült két, ideológiailag nagyon hasonló éllovast egy estére sorsolni Bernie Sanders és Elizabeth Warren személyeiben. A 24-25 versenyben lévő jelöltből vitathatatlanul ők ketten képviselik a leginkább szociáldemokrata (melyet Amerikában a liberális média inkább progresszívként, míg a konzervatív média szocialistaként aposztrofál) értékeket: állami egészségügy, megfizethető felsőoktatás, és a felsőosztály felé érzett ellenségesség jellemzi az ő platformjukat. Mint az este két legerősebb, egyben legmarkánsabb jelöltje, látszólag felkészülten érkeztek a mérsékeltek irányából érkező össztűzre, és mindketten magabiztosan állták a sarat.

 

Tovább
Szólj hozzá!

Egy történelemformáló pisztolypárbaj

2019. július 29. 16:58 - sziga96

Alexander Hamilton, Aaron Burr és a föderalisták drámai halála

psx_20190729_165630.jpg

Minden hétfőn egy újabb érdekes történettel szeretnék jelentkezni az amerikai politika történetéből, és ez most sincs másképp. Ebben a cikkben Aaron Burr alelnök és Alexander Hamilton, volt pénzügyminiszter párbajáról fogok beszélni, melynek hatásai sokak szerint messzemenőkig meghatározták, hogy a fiatal nemzet milyen irányba indult el.

 

A 19. század első felében még nem minősültek avíttosnak a pisztolypárbajok. Európa egyes részein még a század közepén sem voltak ritkák az ilyen összecsapások, gondoljunk például Puskinra, aki egy ilyenben lelte halálát. De az Egyesült Államokban sem volt példátlan: 1806-ban például a későbbi elnök, Andrew Jackson egy ilyen párbajban oltotta ki egyik haragosának életét. Az északi államokban viszont ekkor már betiltották a vitarendezés ezen formáját, így ezek az “affair of honorök” (magyarul leginkább talán “becsületbeli ügyek”) általában még az első pisztolydördülés előtt, szóbeli kiegyezéssel kerültek elrendezésre. Nem így történt azonban azon a júliusi hajnalon 1804-ben, New Jersey államában.

 

Tovább
11 komment

A hármas, ami megváltoztatta az alkotmányt

2019. július 22. 18:25 - sziga96

Hogy sikerült egy texasi egyetemistának az, ami az alapító atyáknak nem?

4e7b9e86-74e6-4d35-9d64-b84415687edd.jpeg
Minden hétfőn egy érdekességgel jelentkezem az amerikai politika múltjából, jelenéből. Bár a héten nem volt lehetőségem másik cikkel szolgálni, ez most sem maradhat el. Ezen a héten Gregory Watson történetével szeretnék foglalkozni, aki annyira zokon vett egy igazságtalannak vélt érdemjegyet, hogy történelmet írt.

Az amerikaiak idealizált politikaképének egyik alapeleme az, hogy itt az állampolgárok sokkal jobban tudnak hatni a politikára, mint máshol. Ez az álom azonban a mai világ hatalmas politikai gépezeteinek köszönhetően nem igazán teljesül, vegyük csak példaként, hogy százötven éve változatlanul ugyanaz a két párt vezeti az országot. Mégis egyszer-egyszer megesik, hogy az elszánt kisembernek sikerül áttörni a politikai rendszer falait. Egy ilyen volt például a 19 éves Gregory Watson esete a huszonhetedik alkotmánykiegészítéssel.

Tovább
Szólj hozzá!

Fehér Ház: Elnöki rezidencia és sportcentrum

2019. július 15. 16:06 - sziga96

Milyen sportolási lehetőségek állnak a világ legfontosabb emberének rendelkezésére?

tennis-court-2010.jpg

Mostantól minden hétfőn egy érdekességgel jelentkezem az amerikai politika, és annak szereplőinek történetéből. Ennek múlt heti, első epizódjában két elnökkel foglalkoztam, akiket gyakorlatilag a véletlen sodort a hivatalba. A mai cikkben pedig a fehér házi sportpályák történetével, létrehozásuk okaival szeretnék röviden foglalkozni.

 

Az Egyesült Államok elnökének lenni, bármennyire hajlamos őt az aktuális ellenzék láblógatónak nevezni, strapás feladat lehet, ami sokszor egész napokra az íróasztalhoz szegezheti az Ovális Iroda birtokosát. Talán részben épp ezzel indokolható, hogy az elmúlt évszázadban fokozatosan több sportolási lehetőséget is létrehoztak a telek határain belül, némi aktív kikapcsolódásra.

Tovább
1 komment

Népszámlálás: unalmas bürokrácia, vagy politikai fegyver?

2019. július 09. 20:42 - sziga96

Hogy akarják Trumpék egy kérdéssel potenciálisan átrendezni a kongresszust?

download_5.jpeg

A népszámlálás az amerikai rendszer egyik sarokköve: ez alapján kerül szétosztászra a szövetségi költségvetésből cirka nyolcszázmilliárd dollár, mely iskolák, egészségügyi támogatások, rendvédelem és infrastrukturális fejlesztések finanszírozására fordítódik. Van emellett egy hasonlóan fontos másik eleme: ez alapján kerülnek osztják újra a képviselői és elektori kollégiumi helyeket, melyek tíz évre meghatározhatják az ország irányvonalát. Épp ezért a téma gyakran politikai viták alapját képezte, és a Trump-adminisztráció egy tervezett változtatása megint a közélet középpontjába hozta a kérdést.

 

2018 márciusában a kereskedelmi minisztérium utasítást adott az intézmény részeként működő népszámlálási irodának, hogy hozzanak vissza egy első látásra ártalmatlan, 1950 óta nem használt kérdést, miszerint a személy amerikai állampolgár-e. E mögött a látszólag semleges kérdés mögött azonban komoly következmények húzódhatnak meg, melyek nagy valószínűség szerint a republikánusoknak kedveznének rövid távon, ennélfogva, nem meglepő módon, mozgósították a liberális jogvédőket, az ügyben pedig ez év június végén hozott döntést a legfelsőbb bíróság, a jelek szerint azonban a harcnak még itt sincs vége.

 

Tovább
4 komment

Két elnök, akik nem akartak elnökök lenni

2019. július 08. 19:33 - sziga96

Tanmese arról, hogy az amerikai politikában bármi megtörténhet

psx_20190708_192939.jpg

E héttől a blogon minden hétfőn egy érdekességgel fogok jelentkezni az amerikai politika történelméből. Melyik két rivális alapító atya halt meg ugyanazon a napon? Melyik alkotmánykiegészítés elfogadása vezethető vissza egy másodéves egyetemista esszéjére? Volt-e az Egyesült Államoknak női elnöke? Ez a sorozat ezekre, és ehhez hasonló kérdésekre kíván majd választ adni. A sorozat első részében James A. Garfielddal és alelnökével, Chester A. Arthurrel szeretnék foglalkozni. Bár a két férfi nem kifejezetten büszkélkedhetett sok közös tulajdonsággal, egy hasonlóság biztos volt köztük: egyikőjük sem szándékozott elnök lenni. A körülmények fura és tragikus alakulása miatt azonban végül mindketten az ország legmagasabb tisztségében találták magukat, és a helyzet ellenére egyikőjük sem szolgálta kifejezetten rosszul az amerikai népet.

A Republikánus Párt 1880-ban egy fura kettősség problémájával küszködött: egyik részről úgy tűnt, sosem fogják már elveszíteni az elnökséget, másikról viszont nem tudták eldönteni, hogy kit akarnak a Fehér Házban látni. A párt 1860 óta birtokolta a legfőbb tisztséget, belül azonban messze nem voltak egységesek: megjelent egy szakadás az úgynevezett “Stalwart” és “Half-Breed” frakciók között, a két fél pedig különböző jelöltet támogatott. Ez a belső ellentét legtisztább formájában pedig az 1880-as jelölőgyűlésen mutatkozott meg.

Tovább
Szólj hozzá!